Bitcoin Altcoinok Színes

Bitcoinnal riogatott a pénzügyi tanácsadó – megbánta

„Bárcsak befektettem volna! Ehelyett a barátai­mat riogattam.” A volt pénzügyi szabályozó már bánja, hogy nem fektetett kriptopénzekbe.

Ki ne szeretne visszautazni az időbe és Bitcoinba fektetni akkor, amikor az értéke még csak 100 vagy 200 dollár volt? Úgy tűnik, egy pénzügyi szakértő már sajnálja is, hogy nem fektetett be hamarabb. Bart Chilton volt amerikai demokrata politikus, aki a pénzügyi szabályozásban is részt vett, múlt csütörtökön azt mondta, bárcsak bitcoinba vagy valami más kriptopénzbe fektetett volna ahelyett, hogy másokat figyelmeztetgetett volna – írta meg az UTB.

Bart Chilton

1985 és 1995 között dolgozott az Egyesült Államok Képviselőházában, ahol jogalkotási igazgató volt. Később különböző gazdasági és agrár területeken vállalt szerepeket szenátori vezető tanácsadói, miniszterhelyettesi, vagy bizottsági elnöki posztokon. Részt vett az arany és ezüst határidős piacokon történt visszaélések felderítésében és az ezzel kapcsolatos jogszabályok megreformálásában.

Ki tudja, mit hoz a jövő?

Ha a múltban tudtuk volna, hogy 2017 decemberében a bitcoin eléri a 20.000 dolláros szintet, mindenki abba fektetett volna. A valóság azonban az, hogy senki előtt nem volt tiszta, mikor fog tarolni az árfolyam. 2017 volt az az év, amikor a kriptovilág sok figyelmet kapott, ezáltal számos befektető határozta el, hogy pénze egy részét kriptóba helyezi.

Bárcsak befektettem volna, amikor mindenkit óvatosságra intettem. Sok olyan barátom van, akik most azt vágják a fejemhez: „Te mondtad, hogy ne fektessek be”. Mára már milliomosok lennének…

– mondta Chilton a CNBC-nek adott interjújában.

Chilton a szabályozás kérdésében azt mondta, hogy a kriptopénzek jelenleg egy határidős piacon kívüli „vadnyugaton” vannak. Viszont a határidős szerződések elindítása után a Bitcoin ingadozásai csökkentek, tehát meglátása szerint jó hatással voltak a kriptovalutára.

Jamie nyomdokaiban

Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója szintén pár napja bánta meg, hogy csalásnak nevezte a Bitcoint. Lehet, hogy jobban járt volna, ha lányára vagy a saját alkalmazottaira hallgat ahelyett, hogy Bitcoin-ellenes kirohanásaival turnézza végig a sajtót.

Az UTB cikke megjegyzi, hogy a kriptopénzek egyre több helyen a törvényesítés irányába mozdulnak el, a szabályozásoknak pedig az illegális tevékenységek visszaszorítása a cél. Emellett pedig egyre több intézményi befektető fektet a kriptovalutákba, ahogy a mainstream pénzügyi intézmények különböző lehetőségeket kínálnak ilyen célokra. A következő hetekben pl. a Nasdaq indíthatja el a Bitcoin határidős kereskedését befektetői számára.

(CoinColors, UTB)