Bitcoin Altcoinok Színes

2018-ban duplájára nőtt a kriptofelhasználók száma

Hiába a medve piac – a felhasználók száma már az év első háromnegyedében megduplázódott. Az új belépők többsége magánszemély.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


A kriptopiac 17 millió „ellenőrzött felhasználóval” bővült ebben az évben  – derül ki egy cambridge-i alternatív pénzügyekkel foglalkozó ügynökség jelentéséből. A tanulmány szerint 2018 első háromnegyed évében közel megduplázódott a személyazonosított kriptofelhasználók száma: 18 millióról 35 millióra nőtt.

A Bloomberg megpróbálta értelmezni a tanulmányt, és ezt a következtetést vonta le belőle:

Az, hogy az árfolyam zuhanása közben ennyire megnövekedett a megerősített felhasználók száma, egy jele lehet annak, hogy helyreáll a piac.

Az elemzés később megjegyzi, hogy „a legtöbb felhasználó még mindig vagy spekuláns vagy hosszú távú befektető”.


Korábban írtuk:
Egy válság esetén felértékelődhet a kriptopiac
Amerikai fiatalok: Inkább a bitcoin, mint a dollár


Több a magánszemély

Annak vizsgálata során, hogy ki fektet kriptopénzekbe, a Cambridge kutatócsapata megállapította, hogy az adatok szerint „a felhasználók nagy része – mind a régebbi, mind pedig az új belépők – magánszemélyek, nem pedig üzleti ügyfelek”. A dokumentum kifejti, hogy ezek a magánszemélyek általában „kiskereskedelmi hobbibefektetők, fogyasztók, vagy olyan felhasználók, akik jobb befektetési vagy fizetési alternatívákat keresnek”.

Beszámolók szerint a cudar piaci körülmények ellenére – amely ugye a BTC/USD árfolyam 2018-as negatív alakulásában nyilvánult meg –, pl. a Grayscale Bitcoin Investment Trust-ja is rekordszámú bitcoinbetétet jegyzett idén. Ezzel ők birtokolják a teljes forgalomban lévő BTC-készlet több mint egy százalékát. Az ICO-k egy novemberi elemzése viszont a piac harmadik negyedéves teljesítményét „általános csalódásként” jellemezte.


Kapcsolódó cikkeink:
Főleg fiatal és gazdag férfiak fektetnek kriptopénzekbe

Nem csökken a pénzügyi óriások kriptobefektetési kedve


(CoinColors, a Cointelegraph alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS