Blokklánc Színes

Imádják a blockchaint a világ légitársaságai

Minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a blokklánc-technológiára a légi iparban. A légi­tár­saságok közel kétharmada készül a belépésre.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Egy új tanulmány kimutatta, hogy a blokklánc-technológia egyre nagyobb teret hódít a légi iparban. Az Airport World, légitársaságokkal foglalkozó folyóirat, a SITA Labra hivatkozva tette közzé jelentését, mely szerint 2018-ban a blokklánc kapta a legnagyobb kutatási figyelmet az iparágban.

Felszállóágban

A SITA egy repüléstechnológiával foglalkozó vállalat, melynek feladata a technológiai forradalom előmozdítása a különböző légitársaságokkal, repterekkel, illetve szakemberekkel való együttműködés által. Úgy vélik, hogy az elosztottfőkönyv-technológia jóval hatékonyabb, mint azt eddig gondolták, és az utasazonosításon vagy a jegykiadáson felül többféle előnnyel is jár.


Korábban írtuk:
Kriptotőzsdét indít a Norwegian Airlines
Blokkláncversenyt hirdet a Lufthansa és az SAP


Gustavo Pina, a SITA Lab vezetője azzal érvelt, hogy a légi közlekedésben résztvevő utasoknak minden egyes utazásuk alkalmával kötelező folyamatok sorozatán kell keresztülmenniük. Ezek általában jelentősen lassítják a szolgáltatást.

A blokklánc egyike azon technológiáknak, amelyeknek megvan a lehetőségük arra, hogy simábbá és gördülékenyebbé tegyék a teljes utazást. Ez megmagyarázza az iparág nagy érdekelődését a terület iránt

– mondta.

A SITA tanulmányából az is kiderült, hogy mind a légitársaságok, mind pedig a repterek bőven találtak maguknak izgalmas felhasználási lehetőségeket a blokklánc segítségével. Ezek jelenleg különböző „utastokenek” elindítását, hűségprogramokat (34%) és elektronikus jegyeket (31%) foglalnak magukban. A légitársaságok 59%-a 2021-ig tervbe vette blokklánckutató programok elindítását.

Jönnek az innovációk

Annak érdekében, hogy még inkább ösztönözze a blokklánc-technológia felhasználási lehetőségeinek kutatásait, a SITA még júniusban bejelentette az Aviation Blockchain Sandbox elindítását.

Ezen együttműködés segítségével felgyorsítjuk majd a tanulást mindenki számára. Az ágazatban már most jelentős érdeklődés van az Aviation Blockchain Sandboxon keresztül történő kezdeményezések iránt

– nyilatkozta a vezető.

Miközben néhány repülőtér még mindig ölbe tett kézzel szemléli az eseményeket, mások már elkezdték felhasználni a blokklánc nyújtotta innovációkat.

A repterek is bekapcsolódnak

A Brisbane-i nemzetközi repülőtéren például az utasok már most többféle kriptopénzzel is fizethetnek a reptéren belül. Az Amszterdam-Schiphol repülőtér is telepített egy ATM-et, amely lehetővé teszi az utasoknak, hogy eurót válthassanak bitcoinra vagy etherre.

A Dubaji nemzetközi repülőtér szintén igyekszik; tavaly jelentették be szándékukat egy olyan rendszer létrehozására, amely lehetővé teszi, hogy az utasok útlevél nélkül léphessenek be a városba. Ennek érdekében megállapodást kötöttek a brit ObjectTech blokklánc-startuppal, aki a helyi bevándorlási hivatallal együttműködve olyan megoldást fejlesztett ki, amely a blokklánc-technológiával ötvözi a biometrikus azonosítást.


Kapcsolódó cikkeink:
Nemsokára kriptopénzzel is dubajozhatunk
Repülőtereken hoz létre kriptopénzváltókat a Binance


(CoinColors, a CCN alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS