Bitcoin-elfogadóhelyek

Bitcoin- és kriptovaluta-elfogadóhelyek magyarországi adatbázisa

A legnagyobb lista, folyamatosan frissítve, hogy megtudd, hol lehet bitcoinnal fizetni. Talán nem is gondoltad volna, de vásárlás bitcoinnal már évek óta lehetséges Magyarországon. A kriptobarát vállalkozások száma pedig folyamatosan bővül. Ha ismersz olyat, aki még nem szerepel a listán (esetleg te vagy az), írd meg nekünk és azonnal feltesszük. Ingyen.

CoinCash ATM már Pécsett és Szegeden is!

2017-ben, amikor ezt az oldalt létrehoztuk, még nem létezett egységes hazai lista. Ezért fogtuk a már meglévőket (féltucatnyi helyről összevadászva), hozzácsaptuk azokat, amiket mi ismertünk, azóta pedig tesszük fel szorgalmasan az új belépőket. Tedd el ezt az oldalt a kedvenceid közé, még szükséged lehet rá. 😉

Inkább a világlistára lennél kíváncsi?

Esetleg szeretnél felkerülni a legnagyobb bitcoin-világtérképre? Akkor az alábbi képre kattintva eléred a CoinMap oldalát. A linket úgy állítottuk be, hogy rögtön Magyarországot mutassa.

CoinMap, a világ első számú bitcoinelfogadóhely-térképe

Vállalkozásodat teljesen ingyen fel tudod tenni a térképre, ha segítség kell, keress meg minket! Sőt, kifejezetten arra biztatunk, hogy ne csak nálunk szerepelj az alábbi listában, hanem kerülj fel a térképre is, a 15.000 kriptopénz-elfogadóhely közé. Az összes kriptovaluta ATM-et pedig a Coin ATM Radar oldalán találhatod meg.

Hogyan tudsz segíteni?

Linkeld ezt az oldalt! Oszd meg! Hivatkozz rá! Hogy mások is hasznát vegyék, ezáltal terjedjen és még elfogadottabbá váljon a kriptopénzek használata a mindennapokban. Bitcoin-elfogadó vállalkozások! Büszkék vagyunk rátok!


Utoljára frissítve: 2019. 09. 12.


Megjegyzés: nagy munkát fektetünk Magyarország legnagyobb bitcoin-elfogadó adatbázisának frissen tartásába. Mivel azonban már több mint fél évtizede fogadnak el a hazai vállalkozások BTC-t, létezhetnek elavult információk is (időközben megszűnt cégek, stb.). Ezért arra kérünk, ha pontatlan információt találsz, jelezd nekünk, illetve ha bitcoinnal fizetnél valahol, mindig érdeklődj az adott szolgáltatónál előzetesen! Zöld pipával () jelöljük azokat a helyeket, amelyeket az elmúlt néhány hónapban leellenőriztünk és aktívnak találtuk. (Ha kérsz, adunk pipát vállalkozásod linkje mellé.)

Bitcoin ATM-ek Magyarországon

Térképen a világ Bitcoin ATM-ei: Coin ATM Radar

Utazás, szállás, étterem, szórakozás

Szépség, egészség

Domain, tárhely, szerverhoszting, hálózat

  •  ONEWEB  
    Egyszerű online megoldások. Domain, tárhely, szerver, hálózat, tanácsadás.
  • Anonim domainregisztráció
    Névtelenül, papírok és tanúk nélkül regisztrálhat domainnevet, elrejtve személyét a kíváncsiskodók elől.
  • Hosting55 [Mogyoród, web]
    Domain regisztráció, tárhely, dedikált szerver bérlés.
  • IP-Telekom
    IP Telefonközpont újragondolva.
  • ServerAstra
    Szerverhoszting, VPS. Bitcoin, Bitcoin Cash, Litecoin, Dash, Ethereum elfogadás.
  • Színes Web Kft. 
    Domain regisztráció, email, webtárhely, webfejlesztés és egyéb informatikai szolgáltatások.
  • Xethost
    Virtuális és dedikált szerver, webtárhely. Bankkártyás fizetés mellett bitcoint is elfogadunk.

Szoftver, web, marketing

  •  StarCat.dev  
    Fejlesztés, rendszertervezés, IT-biztonság, etikus hack. Webes vagy mobilappról, esetleg beágyazott rendszerről. Keress minket bizalommal.
  • ALLWIN Informatika
    Egyedi szoftverfejlesztés, webportál fejlesztés, erőforrás kihelyezés, grafikai szolgáltatás, rendszergazda szolgáltatás.
  • Connect2001 [Szentes] 
    Szoftverfejlesztés, összetett rendszerek kivitelezése.
  • CoolHD Studio [Veszprém megye]
    Weboldal készítés megfizethető áron. Bitcoin, Ethereum, Litecoin, stb. elfogadóhely.
  • CryptoPiac.com 
    Az első magyar tematikus crypto adok-veszek piactér.
  • Kreatív Kontroll
    Szövegíró ügynökség, marketingszövegek, cikkek, blogbejegyzések írása weboldalakhoz, fordítás. Bitcoinnal fizetőknek állandó 10% kedvezmény.
  • Marketing Astro 
    Marketing ügynökség, amely elfogadja a bitcoint. Részletes összefoglalójuk a kriptopénzekről.
  • Medián webDIAG 
    Weboldalak, webes szolgáltatások működésének monitorozása, SLA-mérés, email és sms riasztás. BTC-kedvezmény: 20%.
  • Meneruwa Design [Nógrád megye] 
    Személyes és céges weboldalak készítése, névjegykártya tervezés, grafikai munkák, video- és audio-utómunkálatok. BTC-kedvezmény: 10%.
  • Nicola’s Webdesign 
    Weboldal készítés, webshop fejlesztés
  • Pellek Industries Kft.
    Business Consulting, UX, design, SEO, social, tech, webshop.
  • Soft-Net Kft.
    3D-nyomtatás, biztonsági rendszerek, hardver, szoftver, fejlesztés, üzemeltetés, támogatás, rendszerfelügyelet, hálózat, tárhely.

Hardver, műszaki cikk, hangszer, szerviz

  • 220volt 
    Elektronikai webáruház, több mint 13.000 féle termék. Fotó, videó, televízió, számítástechnika, okostelefon, tablet, Apple termékek és háztartás.
  • Alza.hu 
    Webáruház elektronika, számítástechnika és egyéb kategóriákban. Több, mint 70.000 különböző termék raktárról.
  • Be-Va Chip Kft. [Budapest, webshop]
    Számítástechnika, laptop webáruház. BTC, ETH, XMR elfogadás.
  • CopyComp [Komárom]
    Nyomtató, másoló bérlés, árusítás és szerviz, bélyegzőkészítés és -rendelés, számítástechnikai eszközök, toner és tinta.
  • Digitalbridge 
    Az USA-ból és UK-ból származó iTunes és PSN kártyák, Playstation Network és Microsoft Point tartozékok.
  • Macdoki [Budapest, webshop] 
    Apple termékek kereskedése, oktatása és javítása egy helyen.
  • Muziker Hangszerbolt és Webáruház 
    Pengetős, vonós, fúvós, billentyűs hangszer, stúdió, DJ, vagy hangtechnikai eszköz, hangszertartozék.
  • nyomtatokazetta.hu
    Gyári és utángyártott tintapatronok, tonerek, alkatrészek, új és használt nyomtatók forgalmazása, nyomtatók javítása, bérbeadása.
  • Dareeo PSP & Wii Szerviz [Pécs] (a weboldal megszűnt)
    PSP-, Wii-, konzolszerviz, Pécs.
  • Infobit webáruház 
    Új és használt számítógépek, alkatrészek, notebookok, konzolok, tintapatronok, irodaszerek forgalmazása és szervizelése.

Autó, műszaki megoldások, lakás, otthon

  • Autófelszerelés webáruház
    Kiváló minőségű autófelszerelést, kiegészítőket, autóápolási és karbantartási termékeket, valamint kenőanyagokat kínálunk a prémium kategóriában.
  • Cser Kft.
    Napkollektorok és teljes rendszerek árusítása, telepítése és karbantartása.
  • DODO HOME lakberendezési webáruház 
    Funkcionális design bútorok, lámpák, dekorációk, megfizethető áron.
  • Kukatárolók [Dunaföldvár, web]
    Szemeteskuka tárolók, fenyőfából és fémből, igényes udvarokba és kertekbe.
  • NRG-ECO-STORE Megújuló Energia Szakáruház
    Napelemek, napkollektorok, szélgenerátorok, energiatakarékos környezetbarát eszközök, megoldások.
  • Vízmegoldás 
    Magyarország egyik vezető vízszűrő webáruháza, ahol minőségi vízszűrő termékekhez juthat megfizethető áron. BTC-kedvezmény: 10%.
  • Autóbehozatal Németországból (a weboldal megszűnt)
    Többéves tapasztalattal vállaljuk használt és új autók behozatalát Nemetországból teljes körű kinti és itthoni ügyintézéssel.

Adó, jog, pénzügy, cég, székhely, könyvelés

Arany, ékszer, numizmatika

  • Darabanth Aukciósház [Budapest]
    Árverezés filatélia, postatörténet, régi képeslapok, numizmatika, papírrégiségek, porcelánok, festmények és egyéb kategóriákban.
  • Fatumjewels [Budapest]
    Széles, valódi drágakőválasztékkal, különleges, egyedi drágaköves ékszerekkel, karikagyűrűkkel, jegygyűrűkkel várja kedves Ügyfeleit.
  • Optimus Numizmatika [Debrecen]
    Magyar és külföldi arany- illetve ezüst érmék, befektetési tömbök. Vegyen aranyat vagy ezüstöt Bitcoinért!

Könyv, fotó, ajándék, szórakozás, szolgáltatás, egyéb

  • II. Kerületi Kutyaiskola [Budapest]
    Csoportos és egyéni tanfolyamok a Tükör Módszerrel. / Mirror Dog School Individual and group courses using the Mirror Method.
  • Árva Csivavák Egyesülete
    Árva, bajbajutott csivavák mentése.
  • Boxes for Dreams 
    Air Plant design, meglepetésboxok, ajándékkosarak készítése és designtermékek forgalmazása.
  • CryptoPiac.com 
    Az első magyar tematikus crypto adok-veszek piactér.
  • Drábik János Alapítvány
    Ismeretterjesztés, oktatás, kutatás a Nemzetünkért. Magyarország első bitcoint elfogadó alapítványa.
  • Galambos Gerzson Gergely fotográfus
    Esküvők fotózása, valamint reklám-, termék- és színpadi fotók készítése Bitcoinért.
  • Hangrend.hu [Mogyoród, web] 
    Rendezvény-, koncert-, konferencia-hangosítás, hangrögzítés.
  • juhaszkornelfoto.com
    Esküvők, lakodalmak fotózása, gyermekfotózás.
  • Luxusfestés.com
    Luxus szobafestés Budapesten és Pest megyében.
  • Mackófalva gyermekfelügyelet [Budapest]
    Gyermekfelügyelet Pestszentimrén (ugyanitt: mérnöki szolgáltatások, felelős műszaki vezető, építész műszaki ellenőr).
  • Madarasi Méhészet
    Méhészeti eszközök, háztartási és elektronikai cikkek, műhelyfelszerelések, kerti bútorok.
  • Mozaikkép készítés
    Kézműves mozaikkép készítés – a legjobb ajándékötlet
  • Szőrmók Kutyamosó [Érd]
    Kutyakozmetika Érd-Parkvárosban. Cica, nyuszi, tengerimalac is jöhet.
  • Vitorlás földkerülés 2016–2020
  • Bookmark (a weboldal megszűnt)
    Elektronikus könyváruház – mert olvasni öröm. Magyar nyelvű könyvek a világ minden tájára.
  • Élménybank (a weboldal megszűnt)
    Az élmény webáruház oldalon a webáruházakban megszokott módon vásárolhat különleges, hasznos élményeket magának és szeretteinek.
  • Midlon (a weboldal megszűnt)
    Kiváló minőségű magyar pamut alapanyagból gyártott pólók, saját tervezésű férfi és női szabadidőruhák, nadrágok, pulóverek, egyedi méretekben is.

Oszd meg ismerőseiddel, hogy mennyi bitcoin-elfogadóhely van!


A lista elkészítéséhez ezeket a forrásokat használtuk fel: Coinmap, Bitcoin.hu, Bitcoins.hu, Bitcoin Bázis, BTC Egyesület, Bitcoin.hu fórum, Google, Facebook, ismerős, szomszéd, szóbeszéd + rengeteg beküldött link. Kérjük, segíts frissen tartani a listát!