Bitcoin Altcoinok Színes

Circle-vezér: A kriptopénz jelentősebb innováció, mint a net

A Goldman-közeli cég vezetője szerint a tech­no­lógia jóval nagyobb, mint gondoljuk. Milliónyi kriptoeszköz lehet körülöttünk a jövőben.

A Goldman Sachs által üzemeltetett Circle legutóbb a Redditen tartott egy kérdezz-feleleket. Az érdeklődők a peer-to-peer fizetésekre szakosodott vállalat vezérigazgatóját és más tagjait is faggathatták. Ez a PR-fogásnak tűnő kezdeményezés ugyan inkább a 2018-as év sikereire terjedt ki, ettől függetlenül számos érdekes fejlesztés szóba került.

Szó esett többek között az USDC stabilcoinról, a Circle új platformjairól, a vállalat jövőjéről és a Poloniex tőzsdéről is. Az is kiderült, Jeremy Allaire vezérigazgató abban hisz, hogy a kriptónak nagyobb hatása lesz az emberiségre nézve, mint amilyen az internetnek volt. Az esemény részletes ismertetője következik, a NewsBTC beszámolója alapján.


Kapcsolódó: Volt Goldman Sachsos igazgató a Circle élén


Kérdezz-felelek

A program egy bemutatkozással kezdődött, amelyben a Circle képviselői a cég 2018-as teljesítményét részletezték. Tudatták a Circle Invest elindítását – egy olyan platformét, amelynek célja, hogy a digitális eszközökbe történő befektetéseket minél egyszerűbbé tegyék a tapasztalatlan felhasználók számára. Megemlítették továbbá a CENTRE Consortiumot is, illetve a USDC stabilcoin elindítását, amely eddigi rövid működése alatt már átesett a teljes ellenőrzésen, és 3,5 millió dollárra növelte piaci kapitalizációját. Végül beszéltek a cég azon szándékáról, hogy felvásárolják a SeedInvestet, egy közösségi finanszírozást leegyszerűsítő vállalatot, amely az induló vállalkozásokat segíti.

A legújabb termékek elindításával kapcsolatos beszélgetések után a téma a már meglévő szolgáltatások 2018-as sikerességére irányult. Állításuk szerint a vállalat tőzsdén kívüli ügyleteket lebonyolító részlege, a Circle Trade már több 10.000 kereskedést bonyolított le, 24 milliárd dolláros forgalommal. Végül szó volt még a Circle Payről és a Circle Research-ről is. A bevezetés után a kriptoközösséget arra buzdították, hogy kérdéseket tegyenek fel a cég jelenlévő képviselőinek. Közöttük volt többek között a vállalat társalapítója, Sean Neville és Jeremy Allaire is.

A Circle küldetése

Amikor a Circle „központi küldetéséről” kérdezték, Allaire hosszan válaszolt. A vezérigazgató azt mondta, hogy a cég az összes ember számára biztosítani szeretné a nyitott pénzügyi rendszer előnyeit, amely nemsokára olyan természetes lesz, mint napjainkban a szabad információáramlás.

Ezután elárulta, mi vonzotta őt a leginkább, hogy belépjen a kriptovilágba. Elmondása szerint már 1990 óta érdeklődik a decentralizált rendszerek iránt, és elbűvölte annak hatalma a társadalom demokratizálásában.

Véleményem szerint a kriptó jóval jelentősebb innováció, mint a web. A társadalomra, politikára, gazdaságra és kormányzásra gyakorolt hatása az emberiségre nézve idővel messze nagyobb lesz majd

– jelentette ki a kriptopénzek általa elképzelt jövőjéről.


Korábbi cikkünk: „A Bitcoin nagyobb lesz, mint az ipari forradalom”


Hatósági felvilágosítás

Egy Reddit-felhasználó azt kérdezte, hogy mit tesz a cég a globális szabályozó hatóságok oktatásával kapcsolatban. Allaire azt mondta, hogy a Circle 2013 óta „hatalmas összegeket” fektetett abba, hogy népszerűsítse a kriptót a törvényalkotók körében.

Általánosságban elmondható, hogy a szabályozók fejlődni szeretnének, mi pedig nagyon sok időt fektetünk abba, hogy megértessük velük a kriptotechnológia előnyeit, pontos működését.

A vezérigazgató elárulta, hogy szerinte mi a legnagyobb szabályozási akadály egy olyan cég előtt, mint a Circle. Úgy véli, hogy az olyan hatóságok, mint pl. az amerikai SEC, nem szolgáltatnak közvetlen irányelveket azzal kapcsolatban, hogy hogyan osztályozzák a digitális eszközöket. Véleménye szerint a szabályozói tisztánlátás nagyon sok piaci kérdést oldhat meg a jövőben.

Befektetés vs. kereskedés

Talán a legérdekesebb kérdést az a felhasználó tette fel, aki arról kérdezett, a Circle csapata vajon gondolkozott-e már azon, hogy a kriptót inkább értéktárolóként vagy csereeszközként lehetne-e felhasználni az elkövetkező 10 évben.

A vezérigazgató válaszában azt állította, hogy a Circle „több millió különböző kriptoeszköz” megjelenésére számít. Azok, amelyek egy adott felhasználási esetre szolgálnak megoldásként, ugyanúgy megférnek majd azokkal párhuzamosan, amelyeket alternatív célokra terveztek.

Véleményünk szerint a bitcoinhoz hasonló értékmegőrző eszközök jóval szélesebb körben válnak majd elterjedtté, miközben más kriptoeszközöket elsősorban mindennapi tranzakciók lebonyolítására alkalmaznak majd.

Egyéb figyelemre méltó téma volt még a Moneróhoz hasonló, magánélet védelmére létrehozott tokenek szabályozói környezete, a Poloniexen a „Troll Box” visszatérésének kérdése, illetve bejelentették azt is, hogy tervezik az USDC hitelkártyával történő megvásárlásának lehetőségét.


Korábban írtuk: 400 millió dollárért kelt el a Poloniex tőzsde


(CoinColors, a NewsBTC alapján)