Blokklánc Színes

Novemberben érkezik a blockchain-okostelefon

A várva várt Finney telefon gyártója bejelentette, hogy év végére tervezik a kiadást, és lesz asztali blockchain PC is. (Galéria!)


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


A svájci székhelyű okostelefon-fejlesztő Sirin Labs novemberben bocsátja piacra a világ első blockchain alapú okostelefonját – ezt ma közölte a cég a Cointelegraph-fal.

Túl egy sikeres ICO-n

2017 decemberében a Sirin Labs ICO segítségével már 157,8 millió dollárnak megfelelő tőkét szerzett a projekthez, akkor ennek a jelentős összegnek majdnem a fele az első 24 órában gyűlt össze.

A Sirin Labs már korábban, 2016-ban is adott ki titkosításalapú okostelefont, 16.000 dolláros piaci áron. Az új blokklánctelefon a Finney névre hallgat, és 1000 dolláros kezdőárral fog piacra kerülni, mondta el mai közleményében a Sirin Labs.

Integrált tárca, váltó és DApp

A rendszer alapja egy módosított Android, a SIRIN OS lesz. A Finney tartalmaz majd egy hardveres kriptotárcát, Token Conversion Service (TCS) néven egy átváltóplatformot és decentralizált alkalmazások (DApp) futtatására is fel lesz készítve. A telefont a tajvani Foxconn Technology csoport gyártja le, amely többek között az Apple, a Google, a Cisco, a Huawei és az Amazon termékeit készíti.

A Finney-n többszintű biztonsági rendszer lesz, amely megvédi majd a felhasználókat például rosszindulatú hálózatokhoz való csatlakozástól

– mondta Nimrod May, a Sirin Labs vezérigazgatója. A telefonra eddig 25 ezer előrendelést kaptak, de legalább százezer darabot szeretnének eladni, és azt sem tartják kizártnak, hogy akár több millió darab is gazdára találhat belőle.

Specifikáció

A készülék Qualcomm Snapdragon 845 mobilplatformot fog használni, 6”-os, 18:9-es kijelzővel. 128 GB háttértárolót kap, mely SD-kártyával 2 TB-ig növelhető.

További jellemzők: 6 GB RAM, 12 megapixeles kamera, 8 megapixeles előlapi kamera, 3280 mAh akkumulátor és ujjlenyomat olvasó.

Blokklánc-PC, Huawei a spájzban

A vállalat eközben világszerte nyitja meg saját boltjait Japánban, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. Az igazgató azt is bejelentette, hogy a Sirin Labs a blokklánc-technológián alapuló saját számítógépét is hamarosan kiadja, ami „olcsóbb lesz, mint a telefon”.

A Sirin Labs áprilisban azt mondta, hogy engedélyezi majd a technológiát más gyártók számára. A Huawei érdeklődését már fel is keltette a SIRIN OS, egyes információk szerint már megkérték az engedélyt a nyílt forráskódú operációs rendszer fejlesztését illetően, amelyet saját blockchain-okostelefon készítésére használnának fel.

A HTC is beszáll a versenybe

Korábban olyan hírek is érkeztek, hogy a HTC is blockchain-telefon fejlesztésébe kezdett. A HTC Exodus nevű készülék a Finney-nél olcsóbbra pozicionálná magát, tudását illetően pedig annyi derült ki, hogy szintén beépített hardveres tárcát kínál majd a kriptovaluták számára.

A HTC projektjét az a Phil Chen karolja fel, aki az HTC Vive VR-headset megalkotásában is segédkezett. Az HTC-nek az elmúlt évei igen nehézen mentek, képtelen volt labdába rúgni a piacon. Ezért aztán nem meglepő, hogy a réspiacokon is szívesen próbálkozna – jegyezte meg a PCWorld.

(CoinColors, a Cointelegraph és a PCWorld alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS