Blockchain Színes

A Nestlé is csatlakozott az IBM blokkláncplatformjához

Sorra társulnak blokkláncmegoldásokhoz a nagy cégek. Az élelmiszeriparban hamarosan be­kö­szönthet az átláthatóság és bizalom korszaka.

A svájci élelmiszeripari óriásvállalat, a Nestlé is csatlakozott az IBM Food Trusthoz. A blokkláncalapú kezdeményezés – amely tagjai közt olyan globális kereskedők is szerepelnek, mint a Walmart és az Unilever – idén egyre nagyobb népszerűségnek örvend az új forgalmazók és kereskedők körében.

Benjamin Dubois, a Nestlé globális ellátási láncának digitális átalakításáért felelős vezetője a svájci 24 Heures kétnyelvű hírportálnak adott interjúban beszélt a fejlesztésekről.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az IBM Food Trust blokkláncplatformja 2016 őszén indult el, az első teszteket pedig a Walmart hajtotta végre Kínában, 2016 decemberében. A Nestlé 2017 augusztusa óta van jelen a tesztelésében.


2017-ben írtuk: A világ élelmiszer-biztonságát a blockchain oldhatja meg


Átláthatóság, bizalom

Ahogy Dubois kiemelte, a projekt egyfajta válasz „a fogyasztók átláthatóságra és bizalomra vonatkozó igényeire”, a blokklánc pedig egy fontos új technológia a kiskereskedők kezében, amelynek segítségével kielégíthetik ezeket az elvárásokat.

A rendszer egyik kiemelt célja, hogy megkönnyítse az élelmiszer-visszahívásokat olyan esetekben, amikor fertőzött élelmiszerek kerülnek a piacra. A technológiával a járványok nyomon követésének korábbi nehézségei drasztikusan csökkenni fognak; gyorsabban lehet majd minimalizálni a fogyasztókat érintő kockázatokat. Jelentősen leegyszerűsödhet majd az ellátási láncban szereplő összes termék nyomon követése, a kiskereskedők pedig összevonhatják adataikat partnereikkel, ha azt szükségesnek találják.

Ezek az adatok olyan információkat tárolhatnak, mint a betakarítás ideje, a feldolgozás, a szállítás vagy a termék címkézése – és mindez másodperceken belül visszakövethető, tesztelhető, ellentétben a korábbi rendszerekkel, ahol ugyanehhez napokra volt szükség. A 24 Heures kiemelte: a platform egy erőteljes eszköz a kiskereskedők számára abban, hogy megteremtsék a „digitális bizalmat”. Ehhez biztonságos, decentralizált módon kezelt, megmásíthatatlan adatok szükségesek, melyekhez valós időben lehet hozzáférni.


Részletes háttércikkünk: Blokklánchasználatra szólítja fel beszállítóit a Walmart


Minőségellenőr minden fogyasztó

Dubois elmondta, hogy a lehetőségek között ugyan szerepel az is, hogy a fogyasztók minden információt láthassanak az általuk fogyasztott termékekről, a vállalatok azonban beállíthatják, milyen részletesen szeretnék ezeket közölni. Egy egyszerű QR-kódból egy fogyasztó elvileg ezeket mind ki fogja tudni olvasni:

Nemcsak a termék származását és összetevőit lehet majd látni, hanem azt is, hogy melyik gazda vett részt a betakarításban, mikor történt a betakarítás, mely napon dolgozták fel az élelmiszert, melyik gyár végezte a feldolgozást, de még azt is, hogy hány alkalmazottja volt a mezőgazdasági vállalkozásnak, milyen tanúsítványokkal rendelkezett az előállító, stb.

A lehetőségek szinte határtalanok. A Nestlé azt mondja, hogy még számos technikai kihívással kell megküzdeniük 2019-ben, beleértve az adatplatformok átjárhatóságának kezelését is. Jelenleg nem tud pontos időpontot mondani azzal kapcsolatban, hogy mikorra válik a kezdeményezés életképessé.

A franciák támogatják

A Francia Fogyasztói Szövetség üdvözölte a projektet. Szerintük a „nyomonkövethetőség hiánya, valamint a közvetítők nagy száma miatt nehéz volt a felelősségre vonás” a múltbéli élelmiszerügyi botrányok esetében.

Korábbi jelentések szerint a francia Carrefour kiskereskedelmi óriás – amely szintén az IBM Food Trust projektjének tagja – nemrég hozzáfogott egy Hyperledgerre épülő élelmiszer-követő platform telepítéséhez, spanyol hálózata számára. Erről egy részletes cikkben szintén beszámoltunk.


Kapcsolódó: Blokkláncon követhető nyomon a tanyasi csirke életútja


(CoinColors, a Cointelegraph alapján)