Bitcoin Biztonság Színes

Elkapták a világ egyik legkeresettebb hekkerét

Nemzetközi akcióban tartóztatták le a 19 éves horvát fiatalembert, akinek a weboldalán DDoS támadást lehetett venni bitcoinért cserébe.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Nemzetközi akció keretében letartóztatták a világ egyik legkeresettebb hekkerét, egy 19 éves horvát állampolgárt – közölte szerdán a horvát belügyminisztérium.

A Webstresser.org volt az egyik legnagyobb olyan internetes szolgáltatás, amelyen keresztül a felhasználók célzott túlterheléses kibertámadásokat (DDoS) hajthattak végre kiválasztott honlaptulajdonosok ellen az egész világon: 2018 áprilisáig a Webstresser 136 ezer regisztrált felhasználója közel 4 millió támadást indított különböző bankok, üzleti szolgáltatók és állami intézmények ellen. A honlapot egy 19 éves horvát állampolgár irányította.

A rendőrség azzal vádolja őt, hogy súlyos bűncselekményt követett el informatikai rendszerek, programok és adatok ellen, amiért nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphat. A horvát rendőrség mellett a nemzetközi akcióban holland, brit, kanadai, szerb, spanyol, olasz és hongkongi rendőrök is részt vettek, akik ezekben az országokban a horvát férfi segítői, valamint a honlap felhasználói közül is letartóztattak néhányat.

A Webstresser által nyújtott rendkívül „felhasználóbarát” DDoS támadás során a megrendelők egy kényelmes mobilapplikáció segítségével tudták vezérelni azokat az eszközöket, amelyeken keresztül nagy mennyiségű adatforgalmat irányíthattak egy meghatározott weboldal vagy internetes platform irányába, ezzel lelassítva annak működését, vagy elérhetetlenné téve azt.

Korábban a kibertámadások elkövetőinek magas fokú ismeretekkel kellett rendelkezniük az internetes technológia működését illetően. A Webstresser segítségével azonban erre már nem volt szükség. A szolgáltatás felhasználói online platformon keresztül befizettek 19 dollárnak megfelelő Bitcoint, és a Webstresser számukra biztosított infrastruktúráján keresztül DDoS támadásokat hajthattak végre tetszőleges, általuk kiválasztott célpontok ellen – olvasható a rendőrségi közleményben.

A Webstresser a legerősebb és legmegbízhatóbb IP stresser jelzővel hirdette magát, amely akár 350 Gbps sávszélességű túlterhelést is garantálni tudott. A hatóságok által már bezáratott oldalukon korábban egyedi dizájnnal rendelkező mobilapplikációjukkal, 2015 óta szerzett több ezer elégedett ügyfelükkel, és három kontinensen működő 24/7-es ügyfélszolgálatukkal kérkedtek. Megszüntetésükkel valószínűleg egy fokkal DDoS mentesebbé vált a világ.

(MTI alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS