Bitcoin Altcoinok Gazdaság

Digitális pénzek forradalmáról beszélt az IMF vezetője

Meglepően jövőbelátó előadást tartott a kriptopénzekről és a mesterséges intelligencia szerepéről, egy eljövendő fintech világban.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Az elmúlt napokban több helyen is megjelent a hír (Új Világtudat, Drábik János közíró, Portfolio), melynek a lényege az volt, hogy a Bank of England konferenciáján a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója meglepő őszinteséggel és részletességgel beszélt a digitális pénzek jövőjéről.

Christine Lagarde hosszú beszédben részletezte, hogy a kriptotechnológia miként fogja megváltoztatni a jövőnket és a bankok jövőjét. A bankokat arra figyelmeztette, hogy szenteljenek figyelmet az új technológiának és legyenek rá nyitottak. A még alakulóban lévő digitális pénzek forradalmát az internet jelentőségéhez hasonlította.

Nem is olyan régen egyes szakértők azzal érveltek, hogy a személyi számítógépek sohasem fognak elterjedni, a tabletek pedig csak drága csészealátétek lesznek. Úgy gondolom, hogy nem lenne bölcs dolog csak úgy elvetni a kriptopénzeket…

– mondta a vezérigazgató-asszony, majd példákkal szemléltetve mutatta be a bennük rejlő lehetőségeket. A kisméretű tranzakciók kapcsán felhozta a fizetés egyszerűsödését egymástól távol lévő magánszemélyek között. Olyan országokban, ahogy a pénzügyi rendszer nem a legstabilabb, szintén áttérhetnek majd az emberek a dollár helyett kriptopénzekre (lásd: Venezuela).

A mesterséges intelligenciával kapcsolatban többek között megjegyezte, hogy a következő évtizedekben a gazdasági folyamatokban egyre több mindent gépek fognak átvenni, legyen az törvényhozás, makroökonómiai összefüggések, vagy akár a monetáris politika feletti irányítás.

(CoinColors, az IMF alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS