Bitcoin Tőzsde Színes

Warren Buffett tanítványa: A legjobb befektetés a bitcoin

Fantasztikus eszköznek tartja, amely egy válság idején mutathatja meg igazán az erejét – más szakértők azonban árnyalják a képet.

Chamath Palihapitiya, kockázatitőke-befektető, aki magát a milliárdos Warren Buffett tanítványának tartja, azt mondta, hogy a bitcoin a legjobb pénzügyi fedezék ebben a bizonytalan világgazdaság helyzetben. Buffett-tel ellentétben Palihapitiya úgy véli, hogy mindenkinek bitcoint kellene vásárolnia ahhoz, hogy megvédhesse önmagát.

Ez a legjobb fedezék a hagyományos pénzügyi infrastruktúra ellen

– mondta a befektető a CNBC-nek. „Lényegtelen, hogy támogatod-e a fiskális és monetáris irányelveket vagy sem. Ez egy biztos pont a párnád alatt.”

Palihapitiya még akkor vásárolt be a BTC-ből, amikor annak árfolyama 100 dollár körül mozgott. 2013-ban ő és a szilícium-völgyi pajtásai birtokolták a teljes bitcoinkészlet kb. 5 százalékát. Palihapitiya egyébként korábban a Facebooknál volt vezető pozícióban, most pedig a Social Capital kaliforniai magántőke-társaság alapító-vezérigazgatója.


Kapcsolódó: Egy válság esetén felértékelődhet a kriptopiac


„Csak vedd az érméket”

A befektető alapvetően azt mondja, hogy a jelenlegi, bizonytalan gazdasági kilátások idején érdemes megtakarításunk egy kis részét kriptopénzbe fektetni. Ezzel csatlakozott azon kriptoevangélisták egyre növekvő táborához, akik azt állítják, hogy a bitcoin – volatilitásának ellenére – nem rossz ötlet, ha egy kis mértékben diverzifikálni szeretnénk vele befektetési portfóliónkat.

Érdemes azonban más szakértőkre is hallgatni, mielőtt döntést hozunk. Arthur Hayes, a BitMEX vezérigazgatója például egy interjúban korábban azt mondta, hogy a kriptopénz értéke 10 év múlva rengeteget is érhet majd, de akár nulla is lehet. Ilyen szempontból tehát hasonló egy szerencsejátékhoz.

Egy másik kedvelt, általunk is sokat idézett veterán pénzügyi befektető, Michael Novogratz pedig hiába számít az egyik legnagyobb kriptofanatikusnak, vagyonának összesen 10%-át tartja „csak” kriptopénzben, és másoknak sem ajánl ennél az aránynál többet.


Kapcsolódó: Felelőtlen, aki nem fektet bitcoinba – mondja a szakértő


Warren Buffett, a kriptoszkeptikus

Chamath Palihapitiya kriptóhoz való hozzáállása élesen eltér mentoráétól, Warren Buffettétól, aki nemrég gúnyosan a „patkányméreg” jelzővel illette a bitcoint. A világ leggazdagabbjai közé tartozó Buffett többször kikelt a kriptopénzek ellen, értéktelennek és spekulatívnak nevezve azokat. Azt is mondta, hogy szerinte „rossz vége lesz ennek”.

Nem egy tökéletes biztonsági háló

Dimitrios Koutmos, a Worcesteri Politechnikai Intézet egyik pénzügyprofesszor-asszisztense például szintén más véleményen van. Figyelmeztetése szerint a bitcoin nem biztos, hogy hatékony alternatívát nyújt a bizonytalan gazdasággal vagy az ingadozó értékpapírpiaccal szemben.

A „Market Risk and Bitcoin Returns” című írásában Koutmos józanságra biztatja a sokszor irracionálisan gondolkodó kriptopénz-befektetőket. Kutatása szerint a bitcoin árfolyama nem független az olyan külső befolyásoktól, mint a gazdaság általános állapota, a részvénypiac mozgásai, valamint a geopolitikai bizonytalanságok. Amennyiben tehát a globális gazdaság lassul, a recesszióval szembeni fedezetként való kriptovásárlás nem tanácsos – állítja Koutmos.

Azt is mondja, hogy a bitcoinba történő befektetés kockázatai meghaladhatják az esetleges pénzügyi biztonsági hálóként nyújtott lehetséges előnyeit.

A bitcoin árfolyama – annak ellenére, hogy sok esetben önállónak, gazdasági változóktól függetlennek tűnik – továbbra is ki van téve ugyanazoknak a piaci kockázatoknak, amelyek a hagyományos pénzügyi eszközök teljesítményére is hatással vannak.

Koutmos a 2013 januárja és 2017 szeptembere közötti árfolyamgrafikont megvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a kamatlábak alakulása, az értékpapírpiac előrevetített instabilitása, valamint a forex mindig is „fontos meghatározói voltak a bitcoin visszatéréseinek”, főleg olyan időszakok alatt, amikor a kriptopiac kevésbé volt volatilis.

Más szavakkal, ezek a tényezők – kombinálva az inflációval és a gazdaság általános állapotával – olyannyira voltak hatással a bitcoinra, mint amennyire hatással voltak bármelyik más pénzügyi eszközre. És ezt az elméletet bizony a hazai szakértő is megerősíti:

Téved, aki azt hiszi, hogy nincs semmilyen összefüggés a kriptopiacok és a hagyományos tőzsdei piacok mozgása között, vagy azzal hitegeti magát, hogy a nevetségesen alacsony piaci kapitalizációjú bitcoinnak semmi köze nem lehet a nagy NASDAQ-hoz, S&P 500-hoz vagy éppen Dow Jones-hoz.

Csabai Csaba fenti sorai a Variance blogon a karácsonyi recesszió alatt születtek. A kriptopiac azóta életre kelt, és láss csodát, ezzel párhuzamosan a világpiac is – elég csak egy aktuális S&P 500-as chartot megnézni. Megdöbbentő, milyen korrelációt mutat a kriptopiac mozgásával. A bitcoin tehát amellett, hogy egy viszonylag egyedi eszközosztály, árfolyamgörbéje sokszor együtt mozog a gazdasági folyamatokkal – tetszik vagy nem, egyelőre ezt el kell fogadnunk.


Kapcsolódó: 2019-ben eddig messze a legjobb befektetés a bitcoin


(CoinColors, a CCN alapján)