Altcoinok Gazdaság

Kriptopénzekről fogadtak el nyilatkozatot az EU csúcsszervei

Munkában az új EU-s vezetés: a legfelsőbb szinteken születnek meg nyilatkozatok, melyek a gyors és határozott szabályozást sürgetik.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Úgy tűnik, az Európai Unió új vezetése eddig kiemelten kezeli a kriptopénzek témáját. Tegnap számoltunk be róla, hogy az Európai Központi Bank frissen megválasztott elnöke mindjárt az első parlamenti bizottsági meghallgatásán kifejtette: a kriptopénzeket hatékony szabályozás és felügyelet alá kell vonni, amelyben az EKB-nak vezető szerepet kell betöltenie. Véleménye szerint az Uniónak az innovációk támogatása és a kockázatkezelés között megfelelő egyensúlyt kell kialakítania.


Kapcsolódó: Rögtön az első beszédében kriptopénzezett az EKB új elnöke


Csütörtökön az Európai Unió Tanácsa (más néven: Miniszterek Tanácsa) és az Európai Bizottság még konkrétabb lépést tett: közös sajtónyilatkozatban szögezték le, hogy egyértelműen szabályozni kell az úgynevezett stabilcoinok működését.

Az Európai Unióban egyetlen globális stabilcoinrendszer sem kezdheti meg a működését mindaddig, amíg jogi, szabályozási, felügyeleti problémák, valamint kockázatok merülnek fel azokkal kapcsolatban, és ezeket nem tudják kezelni

– jelentették ki. Hozzátették: egyértelmű jogi helyzetet kell kialakítani.

Jó, de (még) kockázatos

A nyilatkozat szerint a technológiai innováció jelentős gazdasági haszonnal járhat a pénzügyi ágazat számára, előmozdítja a versenyt, bővíti a fogyasztók választási lehetőségeit, növeli a hatékonyságot, költségmegtakarítást eredményez a pénzügyi intézmények és általában a gazdaság számára.

Az úgynevezett „stabilcoinok” lehetőséget kínálhatnak az olcsó és gyors fizetésekre, különösen a határokon átnyúló fizetésekre

– ismeri el a nyilatkozat.

Az aláírók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az új típusú digitális pénzügyi rendszerek kockázatokat is jelenthetnek például a fogyasztóvédelem, a magánélet tiszteletben tartása, az adózás, a kiberbiztonság, a pénzmosás, a terrorizmus-finanszírozás és a jogbiztonság terén.

A Libra lehet a fő ok

A közlemény egy példát is megemlít. „Egyes közelmúltban megjelent globális léptékű projektek nem szolgáltak kellő tájékoztatással arra vonatkozóan, hogy pontosan hogyan kívánják kezelni a kockázatokat és működtetni üzleti tevékenységüket” – fogalmaznak. Ezért azt írják, mindaddig nem tanácsos globális stabilcoin- és kriptopénzrendszereket működésbe léptetni, amíg nincs megoldás azok kockázataira, és el nem oszlanak el a projektekkel kapcsolatos aggályok.

Bár nem nevezik meg konkrétan, ezen a ponton szinte biztosan kijelenthetjük, hogy a Facebook Libra kezdeményezése lehet a ludas. Szeptemberben megírtuk, hogy EU-s szinten tiltanák a Librát, a francia pénzügyminiszternek legalábbis komoly aggályai keletkeztek a digitális pénzzel kapcsolatban, mivel az álláspontja szerint veszélyeztetné a nemzeti, szuverén valutákat.

Nem sokkal ezután, novemberben már arról számoltunk be, hogy érik egy összeurópai Libra-tiltás, ugyanis Franciaország mellett további négy másik uniós ország is határozottan elutasította Facebook kriptopénzprojektjét, ráadásul egy Brüsszelben tartott zárt találkozón. Akkor azt írtuk, nemsokára egy közös, EU-s álláspontot is készek elfogadni – a jelek szerint ez (vagy ennek első lépése) megtörtént.


Kapcsolódó: Érik az összeurópai Libra-tiltás


Nincs kategorikus elutasítás

Ennek ellenére továbbra is úgy tűnik (az EKB-elnökasszony beszédét is figyelembe véve), hogy az EU megközelítése a konzultációra és az együttműködésre irányul, nem pedig a tiltásra:

Noha a Tanács és a Bizottság elkötelezett amellett, hogy olyan keretet hoz létre, amely kiaknázza a kriptoeszközök által kínált potenciális lehetőségeket, elismerjük az egyes kockázatokat is.

Kijelentették még, hogy a globálisan megjelenő stabilcoinokkal járó kihívások kezeléséhez összehangolt, globális válaszra van szükség. Az Unió Tanácsa és Bizottság ezért készen áll arra, hogy gyorsan, az EKB-val, valamint a tagállami és az európai felügyeleti hatóságokkal együttműködésben lépjen fel.


Tipp: EU-ban otthon vagyunk. Keresd az #EU címkét oldalunkon!


(CoinColors, az EU alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS