Altcoinok Blokklánc ICO

Elstartolt a Tezos mainnet, a Bitfinex már listázza is

A korábbi világrekorder ICO elmozdult egy éves holtpontjáról, a pozitív változásokat a piac jelentős, 50%-os emelkedéssel honorálta.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


A Tezos, a 8. legnagyobb ICO hétfőn indította el mainnetjét. Az elstartolás előtt az XTZ, vagyis a Tezos-hálózat natív tokenjének ára több mint 50%-kal növekedett.

Megegyeztek a felek

A tervezett mainnet elindítása előtt, szeptember első felében az XTZ árfolyama több mint 52%-kal, 1,15 dollárról 1,75 dollárra növekedett. A kriptopénz befektetői különösen lelkesek voltak a Tezos elmúlt pár hónapban végbement fejlődését illetően. Ezt megelőzően ugyanis egy évig húzódó vita folyt az alapítók között, így a blokklánchálózat elindítása megrekedt.

Bár a Tezos 2017 júliusában egy sikeres, 232 millió dolláros ICO-t teljesített, a blokklánchálózat fejlesztését az alapítvány alapítói és társalapítói közötti nézeteltérések miatt sokáig halogatták. Végül az alapítók közötti jogi csata megoldódott, a Tezos fejlesztése pedig folytatódhatott, lehetővé téve az alapítvány számára, hogy előtérbe helyezze az első mainnet kiadását.

Tezos, a rekorder ICO

Tavaly júliusban a Bitcoin Bázis is beszámolt róla, hogy elsődleges kriptopénz-kibocsátás során a Tezos ICO 13 nap alatt, július 1-től kezdve összesen 65.645 BTC-t és 361.112 ETH-t gyűjtött össze, mellyel akkor minden idők legsikeresebb ICO-ja lett. Az összes összegyűjtött kriptopénz július 14-ei árfolyamon számítva 230 millió dollárnak felelt meg.

A cikkből egyebek mellett kiderül, hogy a Tezos ICO célja egy olyan önszabályozó platform létrehozása, mely teljes mértékben a hálózatban részvevő felekre bízza a protokoll módosításának lehetőségét. A modellt azért találták ki, hogy elkerülhetőek lehessenek a jövőben a bitcoin és az ethereum hard forkokhoz hasonló problémák. A projektet, mint „önmagát módosító” blokkláncot mutatták be. Az alapkoncepció az, hogy egy esetleges, az egész hálózatot érintő módosítást transzparens módon lehessen eldönteni.


A teljes cikk elolvasható a Bitcoin Bázis oldalán.

50% növekedés 7 nap alatt

Általánosságban elmondható, hogy szeptember 14. és 15. között a tokenek növekvő tendenciát mutattak: sikerült megnövelniük értéküket a bitcoinnal és más nagy kriptopénzekkel szemben. A digtális valuta azonban csak egy korrekciós ralit tudott teljesíteni, hisz a piac extrém módon túladott volt. Néhány nappal később, szeptember 17-én, a bitcoin ármozgását követve meg is történt egy kisebb korrekció.

Tezos (CoinMarketCap)

Szeptember elején egyébként kifejezetten rosszul teljesített a kriptopénz az amerikai dollárral szemben, amikor a bitcoin 6000 dollár körül mozgott. Ahogy aztán a vezető kriptopénz lendületet kapott, és megütötte a 6500 dolláros ellenállási szintet, az XTZ is megindult felfelé.

Ennélfogva a token 50%-os árnövekedése nem tekinthető a piac általános felépülésének, sokkal inkább a Tezos blokklánchálózatának egy év után történő elindításával hozható összefüggésbe.

Sikeresen elstartoltak

Ryan Jesperson, a Tezos Foundation elnöke még a hétfői indulás előtt egy hivatalos blogbejegyzésben azt mondta, hogy a betanet elindítása zökkenőmentes volt, a Tezos ezen fázisának genezis blokkja pedig mindenféle nehézség nélkül létrejött. A Tezos betanetjének sima elindítása eloszlatta a mainnettel, a hálózat első nagy termékével kapcsolatos esetleges kétségeket.

Ami a hálózat elindítását illeti, rendkívül zökkenőmentes volt. Egy párizsi fejlesztőcsapat fáradhatatlanul tesztelte és finomította a kódot egészen annak megjelenéséig

– mondta Jesperson. Végül az alapítvány létrehozta a genezis blokkot, a hálózat betanet fázisa pedig elstartolt.

Elismert könyvvizsgálójuk van

Az alapítvány elnöke azt is megjegyezte, hogy a Tezos felfogadta a PwC könyvvizsgáló céget (a Big Four, vagyis a „Négy Nagy” egyikét), hogy külsőleg felügyelje a Tezos könyvelését, és biztosítsa a projekt pénzügyi tevékenységeinek legitimitását. Jesperson hozzátette:

Nemrég jelentettük be, hogy a PricewaterhouseCoopers (PwC) Switzerland beleegyezett, hogy egy független, külső könyvvizsgálóként felügyeli pénzügyi tevékenységeinket. A Tezos Foundation az első jelentős blokkláncszervezet, amely a Négy Nagy könyvvizsgáló cég egyikét alkalmazza erre a célra.

Gyakori, hogy a mainnet elindítását követően, esetleg egy nagyobb esemény következtében végbemenő rali után a tokenek ára csökkenő tendenciát mutasson. Az XTZ-t azonban semmilyen nagy kriptováltó nem listázta még az elmúlt hónapokban. A Tezos mainnetjének elindítása valószínűleg oda vezet majd, hogy a tőzsdék bevezetik a tokent, az XTZ pedig megtartja lendületét az elkövetkező hónapok alatt is.

A Bitfinex már listázza is

A Bitfinex a mainnet elindításának napján, vagyis hétfőn már el is indította a Tezos (XTZ) kereskedését. Közleményükben megemlítik, hogy a Tezos egy olyan blokkláncon alapuló rendszer, melynek célja egy valódi digitális közösség létrehozása és irányítása. A Tezos olyan technikával könnyíti meg a hivatalos ellenőrzést, amely matematikailag bizonyítja a tranzakciókat szabályozó kód helyességét, és növeli a legérzékenyebb, vagy pénzügyi szempontból fontos, intelligens szerződések biztonságát.

Az XTZ-kereskedés BTC-vel és USD-vel lesz lehetséges, a margin trade, vagyis a tőkeáttételes kereskedés pedig a P2P-finanszírozással együtt fokozatosan engedélyezett lesz, amint a likviditás növekszik.

(CoinColors, a CCN, a Bitfinex és a Bitcoin Bázis alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS