Bitcoin Tőzsde Színes

Nagyot zuhant a Bitcoin – bálna, manipuláció a háttérben?

Percek alatt összedőlt az elmúlt napok ígéretesnek tűnő, emelkedő trendje. Óriási a volatilitás, éretlen a piac – mondja a szakértő.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Szépen gyűltek a viharfelhők, több elemző is figyelmeztetett, hogy a bika trend kifulladni látszik. De a tegnapi esés nem volt benne a forgatókönyvben, mert az ilyenekre nem igazán lehet felkészülni.

Mint kés a vajon, úgy szelte át a BTC a fontosabb támaszainkat is

– írta le a helyzetet a CryptoFalka Platform elemzője.

BTC/USD, 4 órás gyertyákkal (CryptoFalka)

Így folytatta: „Túladottak voltak az indikátorok, ott volt az eső ék, de ez az, amiért teljesen egyetértek azzal, hogy miért nincs még BTC ETF-ünk. Kb. 10 perc alatt 100 millió dollár értékű BTC-t öntött rá valaki a piacra…

Megmozdult egy bálna?

Két nappal ezelőtt a Bitcoin Bázis is beszámolt róla, hogy a Reddit közössége egy rejtélyes bitcoinbálna felbukkanását jelezte. Mivel a publikus walletinformációkat a közösség élénk figyelemmel kíséri, a felhasználók rögtön észrevették, hogy majdnem 16.000 BTC (vagyis 110 millió dollár) vándorolt át különféle kriptotőzsdék (Bitfinex, Binance, Bitmex) címeire, egy aktivitást 4 éve nem mutató, úgynevezett „bálna” – vagyis nagy egyenleget tartalmazó – bitcointárcából.

Egy szunnyadó bálna kb. 110 millió dollár értékben mozgatott át BTC-t betöltésre készen a tőzsdékre. Ezelőtt kb. 3 nappal látványos módon a shortok száma csupán egy nap alatt a dupljára, ATH-ra mozgott. Mindez pontosan egy olyan időszakban, amikor erős ellenálláshoz érkeztünk, és kifáradni látszottak az indikátorok

– fogalmazta meg a CryptoFalka.

Az ilyen mozgásoknak általában több oka is lehet: eladás, kereskedés, vagy csak szimplán manipuláció. A Bitcoin Bázis cikke megjegyezte, hogy a Reddit-hozzászólók elsősorban a bálna kilétét firtatták, de sokan egy masszív eladási hullám kezdetét látták a tranzakciókban.

Olyan elméletek is napvilágot láttak, hogy tárcatulajdonos az azóta már bezárt, darknetes Silk Road piactérhez köthető, mások szerint a szálak Craig Wrighthoz vezetnek, aki saját magát többször is a Satoshi Nakamotónak nevezte.


Korábban írtuk: Bálna a láthatáron – megmozdult a hatodik legnagyobb bitcointárca


Manipuláció történhetett

„Piaci manipuláció történt” – ezt már egy piacelemző cég állítja, akik mesterséges intelligenciát is használnak elemzéseikhez. A Bitcoin Bázis legújabb cikke így foglalta össze az eseményeket:

  • Tegnap pár óra alatt több száz dollárt esett a bitcoin, amit követtek az altcoinok is.
  • Csak később derült ki, hogy az esést egy lehetséges Goldman Sachs bejelentés válthatta ki, mely szerint nem tervez kriptokereskedési osztályt indítani.
  • A tegnapi napot megelőzően pedig valaki 10.000 BTC-s short pozíciót vett fel.

Bennfentes kereskedelem gyanújára ad okot, miért vesz fel valaki hirtelen, az esést megelőzően egy nappal 74.000.000 dolláros short pozíciót. Olyan spekulációk is napvilágot láttak, melyek szerint maga a Goldman vett fel 10.000 BTC short pozíciót, hogy majd két nap múltán bejelentse a negatív hírt.

A cikk a Ronin AI piacelemzőt idézve megjegyzi, hogy bár ezek egyelőre csak spekulációk, de „az AI technológiának köszönhetően mára már a piac minden rezdülése nyomon követhető, és ezek alapján szintén piaci manipuláció gyanúja áll fenn”.

Hívhatjuk ezt manipulációnak, akárminek, a lényeg, hogy a volatilitás fent áll, piac éretlensége miatt sajnos ilyen „szabályok” között kell játszanunk!

– foglalta össze a CryptoFalka, majd hozzátette: „Amit mi kisemberek tudunk tenni az az, hogy megpróbáljuk ezen szabályok között is a legtöbbet kihozni, ahogyan mi is csináljuk, és bízunk a hosszú távú fejlődésben. Ebben viszont nem lehet kétségünk.”

(CoinColors, a CryptoFalka és a Bitcoin Bázis alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS