Blokklánc Színes

Hódít a kriptovaluta az amerikai diákok között

Az országos átlag kétszerese rendelkezik már kriptopénzekkel, és növekszik az érdeklődés a blokklánccal kapcsolatos kurzusok iránt is.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Az amerikai fiatalok körében növekszik az érdeklődés a kriptopénzekkel és a blokklánccal kapcsolatos kurzusok iránt. A Coinbase és a Qriously közvélemény-kutató intézet közösen készített felmérése szerint az amerikai diákok 18 százaléka már birtokol kriptoeszközöket, egynegyedük pedig szívesen megismerné jobban a technológiát, tanfolyamokon keresztül. A kérdőívet több mint 600 diák töltötte ki.

Élen az orvostanhallgatók

A megkérdezettek 9%-a egyébként már részt is vesz ilyen jellegű oktatásban, 18%-uk pedig rendelkezik valamilyen kriptovalutával, ami az országos átlag kétszerese. Érdekes, hogy a leendő orvosok kifejezetten nagy érdeklődést mutatnak a digitális eszközök iránt: a kriptopénzbirtoklással kapcsolatban igennel válaszolók közül minden ötödik orvostanhallgató volt.

David Yermack, a New York-i Egyetem Stern School of Business pénzügyi osztályának elnöke azt mondta, hogy a blokklánckurzusok „nagy hasznot jelentenek” a diákok számára. Yermack maga is oktatja a technológiát: a jelentés szerint az óráira jelentkező diákok száma 4 év alatt a hatszorosára nőtt.

A folyamat jól halad, legtöbb pénzügyi adat feldolgozása hamarosan blokkláncalapú szervezetekhez fog kerülni. A diákok számára nagyon hasznos lesz, ha tanulmányozhatják ezt a területet

– mondta Yermack, aki ebben látja a növekedés egyik okát.

Egyre több osztály indul

A világ többi egyetemén hasonló a forgatókönyv. Az oktatási intézmények blokklánccal kapcsolatos kutatóközpontokat hoznak létre, és egyre több osztályban indítanak tanfolyamokat, hogy a növekvő igényt kielégíthessék. Kriptopénz- és blokklánctanfolyamokat elsősorban a legjobb 50 egyetemen találhatunk. Az amerikai News and World Report által összeállított felsőoktatási lista első ötven felsőoktatási intézménye közül 42% kínál legalább egy blokklánccal és kriptopénzekkel kapcsolatos kurzust, ezeknek 22 százaléka pedig több mint egy osztállyal működik.

A kérdőívre adott válaszok alapján az is kiderült, hogy az ilyen tanfolyamok iránti igény többféle karon is jelen van. A társadalomtudományt hallgatók 47 százaléka érdekelt abban, hogy jobban megismerje a technológiát, ami kissé meglepő a számítástechnikát és informatikát hallgatók 34 százalékához képest.

Különböző egyetemek különböző aspektusokból közelítenek a blokklánc felé: A Johns Hopkins Egyetemen például a biztonsági jellemzőkről és a „vállalkozásokat és szervezeteket érintő alapvető szerkezetek előnyeiről és gyengeségeiről” van szó. A Princeton információbiztonsági osztályában elsősorban a biztonságos számítógépes hálózatokra, a kriptopénzekre, a blokkláncra, az ezzel kapcsolatos gazdaságtanra, illetve az etikai és jogi kérdésekre fektetnek hangsúlyt. Az egyetemek több mint fele kínál olyan osztályt is, amely a kriptográfiára specializálódott.

Blokklánckutatás a Stanfordon

A Stanford idén nyáron indította el Blokklánckutató Központját, hogy az iskola tanszékeinek hallgatói együtt dolgozhassanak a kriptopénzek és a blokklánc-technológia különböző megoldásain. Dan Boneh, az intézmény számítástechnikai és villamosmérnöki professzora, a központ egyik vezetője azt mondta: „[Az új csoportokban] egyre több olyan, blokklánccal kapcsolatos műszaki kérdés merül fel, melyekre a választ is a technológián belül kell keresni.”

Benedikt Bünz, a Stanford egyik kriptopénz-doktorandusza elárulta, hogy a diákok nagyon izgatottak. Elmondása szerint sokan odamennek hozzá és megkérdezik, hogy milyen munkalehetőségeket javasolna egy kriptopénzekről tanuló diáknak.

Ha a kriptopénzek és a kriptográfia szakértője vagy, nehéz lesz nem találnod állást

– jegyezte meg ezzel kapcsolatban. A Cointelegraph és a CoinDesk blockchain-technológiával kapcsolatos állásrovatait elnézve az egyetemi oktatónak teljesen igaza van.

(CoinColors, a CCN és a Coinbase alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS