Bitcoin Tőzsde Színes

A TenX elnöke biztos a 60.000 dolláros BTC-ben

Még mindig kitart tavalyi nyilatkozata mellett, mely szerint 2018-ban elérjük a 60.000 dollárt. Pozitív hírek azért kellenek hozzá.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Julian Hosp, a TenX kriptostartup társalapítója és elnöke nemrég azt mondta, még mindig „teljesen biztos” abban, hogy a Bitcoin 2018-ban eléri a 60.000 dolláros árat.

A hongkongi RISE konferencián adott interjújában Hosp azt nyilatkozta Fudzsita Akikonak, a Squawk Box egyik műsorvezetőjének, hogy még mindig hisz korábbi, 2018-as előrejelzésében, melyet decemberben tett a vezető kriptovalutáról:

Akkor, decemberben az árfolyam 20.000 dolláros rekordmagasságot ért el. 2018-ra azt jósoltam, hogy fogunk mi még látni 5000 és 60.000 dollárt is. Nos, az 5000-et már elértük párszor, lássuk, meg tudjuk-e csinálni a 60.000 dollárt is. Ebben még mindig teljesen biztos vagyok.

A Bitcoin ebben az évben még nem esett 5000 dollár alá, ennek ellenére a kriptopénz jelenlegi hanyatló tendenciája sokáig medve jeleket mutatott, főleg, miután júniusban 5880 dollárig süllyedt. Az elmúlt napokban viszont, a 7000 dolláros árszint újbóli elérésével újra biztató jelek mutatkoznak.

Pozitív hírek is kellenek

Hosp úgy véli, hogy a 60.000 dolláros ez évi cél reális, feltéve, ha hírt kapunk valamilyen „különösen pozitív eseményről” – például a Bitcoin tőzsdén kereskedett alapjairól, vagy ha egy ország bejelent valami „nagyon, nagyon pozitívat a Bitcoinnal kapcsolatban.” Elismerte, hogy ha ez mégsem történne meg, a nagy felemelkedés „egy kissé tovább” tartana.


Kapcsolódó cikkünk: Intézményi befektetők rohamát várja Mike Novogratz


A legutóbbi szabályozói fellépésekkel kapcsolatban, amelyek negatív hatással voltak a kriptopiacokra – itt a műsorvezető megemlítette Japánt, mint elsődleges példát – Hosp azt mondta, szerinte a kriptoszabályozások „legjobb útja” az lenne, ha tisztáznák, mi van megengedve, minthogy megszabnák mi tiltott.

A fent említett 2018-as előrejelzésével kapcsolatban Hosp hozzátette, hogy ez a hullámvasútszerű árfolyam mindaddig negatív hatással lesz a kriptóra, amíg a piac nem képes elhagyni a felesleges projekteket és ralikat, hogy végre a kézzelfogható felhasználásra és a valódi értékekre összpontosíthasson.

Jósok, jóslatok

Az utóbbi időben beszámoltunk néhány árfolyamjóslatról, amelyet a kriptoipar meghatározó, vagy annak tartott szereplői nyilatkoztak. A Goldman Sachs egyik volt vezetője 15.000 dollárt, a BitMEX alapítója és egy Youtube-véleményvezér 50.000-et, egy elemző 64.000-et, egy másik pedig 700.000-et vár. És van persze Mike Novogratz, aki rendszeresen önmagát licitálja felül, sokszor a legdurvább medveidőszakokban.

Ezek az előrejelzések sokszor megmosolyogtatóak, néha viszont van némi alapjuk. Egy biztos, a kijelentések elhangoznak, mi pedig a fontosabbakról hírt adunk, hiszen érdekesek, és a kriptovilág részét képezik, akár szeretjük őket, akár nem.


Ha szereted az árfolyammal kapcsolatos különféle jóslatokat, akkor oldalunkon a jóslat címke biztosan tetszeni fog! 😉


(CoinColors, a Cointelegraph alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS