Bitcoin Tőzsde Színes

Anyja pénzét is bitcoinba fektetné a volt bankár

Az ex-Goldman Sachs-os vezető még az édesanyja pénzét is BTC-be tenné, annyira hisz benne. Hosszútávban, 2–5 évben gondolkozik.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Christopher Matta, a Goldman Sachs befektetéskezelő osztályának volt alelnöke még mindig kitart egy korábbi nyilatkozata mellett, mely szerint az anyja pénzét is bitcoinba fektetné. Matta továbbra is úgy gondolja, hogy a bitcoin hamarosan újra 15.000 dollár lesz.

A Crescent Crypto Asset Management társalapítója júniusban a CNBC Fast Money című műsorában azt mondta, hogy a kriptopénzek kockázathoz igazított hozamai a többi eszközosztályhoz viszonyítva még a volatilitás figyelembevétele mellett is jobbak, legyen szó akár a legkonzervatívabb befektetőkről is.


A CNBC műsora mostanában a Bitcoin-jóslatok gyűjtőhelye lett. Nemrég a Pfeffer Capital alapkezelője tette meg itt 700.000 dolláros jóslatát, utána pedig a BitMEX főnöke nyilatkozott pozitívan az árfolyamról.


Kulcs, a hosszútáv

Június óta a bitcoin 7%-ot esett, de Matta azt mondta, ő továbbra is bullish, az embereknek pedig azt tanácsolja, hogy maradjanak nyugodtak, mert ez egy hosszú távú befektetés. A Fast Money csütörtöki műsorában elmondta még, hogy rövid távon nagy volatilitás tapasztalható, ezért az tanácsolja, hogy 2 és 5 év közötti befektetésekben gondolkozzunk.

A bullish megérzésem nem változott az elmúlt hat hónap alatt. Ha hosszú távú befektető vagy, a 6000 dollár egy megfelelő belépőpont lehet

– mondta a jelenlegi helyzetre utalva, majd így folytatta:

Megkezdődtek a szabályozások. Úgy gondolom, egy okosan véghezvitt szabályozás csak jót hozhat.

Arra a kérdésre, hogy a Bitcoin határidős termékek hatással voltak-e a bitcoin volatilitására, Matta azt felelte, hogy a volatilitás határozottan fokozódott, de nehéz meghatározni, hogy ez a határidős ügyletek miatt lett volna kizárólag. „Nem gondolom, hogy ez szükségszerű következmény lenne” – mondta.

Hátravan az intézményi szektor

Csökkenő tendencia ezelőtt is történt. Hosszútávon az infrastruktúra építése tovább folyik. Ez arra ösztönzi majd a kiskereskedőket, illetve az intézményi befektetőket, hogy belépjenek a piacra. A jövőben, az olyan termékek, mint pl. az tőzsdén kereskedett alapok (ETF), növelik majd az eszközosztályhoz való hozzáférést.

Többen is úgy látják, hogy a határidős piac csökkentette a bitcoin ritkaságának értékét – ami sokak szerint megtörtént az arannyal is, amikor bevezették az ETF-re. Matta azt válaszolta, szerinte a korlátozottság továbbra is megmaradt, így a két dolog nem következik egymásból. Arra a kérdésre, hogy lát-e új belépő vásárlókat, Matta igenlően felelt.


Kapcsolódó cikkeink:
Küszöbön állnak az intézményi befektetők
Intézményi befektetők özönét várja még idén a Reuters


(CoinColors, a CCN alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS