Bitcoin Tőzsde

Mégis veszélyben vannak a kínai tőzsdék

Egyre több jel utal arra, hogy a kormány az összes kriptotőzsdét bezáratja. A kínaiak közben elkezdtek alternatív módokon kereskedni.

Míg pénteken inkább pletykának tűnt, addigra a mai napon a Wall Street Journal és a Bloomberg is beszámoltak arról, hogy a pénzügyi szabályozó hatóság be fogja tiltani a bitcointőzsdéket Kínában. A tiltás mindenfajta tőzsdei kereskedelemre vonatkozni fog, viszont nem befolyásolja majd a tőzsdén kívüli ügyleteket. A cikkek meg nem nevezett megbízható kínai forrásra hivatkoznak.

Kína három legnagyobb bitcointőzsdéje, az OKCoin, a BTCChina és a Huobi a Bloombergnek elmondták, hogy még mindig nem kaptak semmiféle hivatalos értesítést ezzel kapcsolatban.

Az Index szerint a kínai kormány az egész intézkedést a kisbefektetők védelme miatt tartja fontosnak. Egyrészt nem szeretnék, ha kipukkadna a bitcoinlufi, és magával vinné több millió kínai kisbefektető pénzét, ami bedönthetné a kínai gazdaságot, másrészt a nyerészkedőktől és csalóktól is védenék őket. Említésre kerül még a terrorizmus és a pénzmosás is mint lehetséges okok, valamint az, hogy a szigorú kontrollt gyakorló kormány nem örül olyan az lehetőségeknek, amelyek által kivihető a pénz Kína zárt tőkepiacáról.

Az mfor.hu arra emlékeztet a hír kapcsán, hogy az év elején még sokkal enyhébb szigorítást terveztek a kínaiak. Akkor még csak azt akarták szabályozni, hogy a pénzmosás elleni jogszabályokat ne sértse meg a kriptokereskedelem. Könnyen lehet, hogy erre nem találtak kielégítő megoldást, ezért kívánnak most a teljes tiltás felé elmozdulni.

Találékony kínaiak

Természetesen az élet nem áll meg, ezzel egyidőben az emberek elkezdtek kerülőutakat keresni és a jól bevált alternatív kereskedési formákhoz fordulni. Minden idők rekordját érte el a LocalBitcoins.com platform kereskedési volumene. Múlt hét végéig bezárólag a teljes forgalom meghaladta az 53 millió dollárt.

LocalBitcoins

A LocalBitcoins egy olyan platform, ahol magánszemélyek adhatnak-vehetnek egymás között Bitcoint. Az ügyletek történhetnek banki utalás esetén online, vagy a lakóhelyhez közel személyesen. A megbízások úgynevezett escrow által teljesülnek, a LocalBitcoins közvetítő szerepet tölt be a felek között.

A Bitcoin statisztikákkal és elemzésekkel foglalkozó Coin Dance oldal grafikonján nagyon szépen látszódik, ahogy a kínaiak az elmúlt hetekben valósággal megrohamozták a LocalBitcoins-t:

Heti LocalBitcoins volumen (teljes)

Heti LocalBitcoins volumen (teljes)

A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy a lakosság nem most fedezte fel magának ezt a lehetőséget. A jüan grafikon talán még beszédesebb, ugyanis tisztán látszódik rajta, hogy 2017 februárjától valami irdatlan módon kezdték el Kínában használni az oldalt. A januári 600 ezres és a májusi 100 millió jüanos forgalom közti különbség pedig valami elképesztő.

Heti LocalBitcoins volumen (kínai jüan)

Heti LocalBitcoins volumen (kínai jüan)

Ez utóbbi jelenségre a Bitcoin Bázis adta meg a választ; korábban ugyanis azért pártoltak át a kerekedők igen nagy számban az oldalra, mert akkor a kínai hatóság szintén beleavatkozott a piac működésébe. Az év elején több tőzsde is átmenetileg felfüggesztette a kifizetéseket, mert megszigorították a pénzmosás megelőzésével kapcsolatos szabályokat.

Egy kiskapu tehát működik, és biztosak lehetünk benne, hogy az emberi találékonyság határtalan, ezért kár lenne még temetni a Bitcoint. A kínai kormány természetesen blokkolhatja a LocalBitcoins-t, vagy a hozzá hasonló oldalakat a Kínai Nagy Tűzfal segítségével, de itt még nem tartunk (tippeket pedig ne adjunk nekik).

CoinColos.co

További információk az Index, az mfor.hu és a Bitcoin Bázis oldalain.