Blockchain

Jön az első magyar országos blokkláncverseny

Májusban Blockchaineum 2.0! Idén a szervezők és három egyetem, a Kárpát-medencei régió­ban először blockchain versenyt is rendeznek.

A novemberi nagysikerű Blockchain konferenciát túlzás nélkül tekinthetjük a magyar kripto-élet eddigi legjelentősebb rendezvényének. A szervezők nem tétlenkedtek, nemsokára érkezik a Blockchaineum 2.0, immár egy nagyszabású, régiós blokklánc versennyel összekötve. Magyarország első blockchain versenyét a Blockchaineum alapítói a Corvinus Fintech Centerrel közösen, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem közreműködésével rendezik meg.

Block Knights Contest 2018

A versenyre a blockchain technológiára épülő, ötlet fázisban lévő, vagy már működő megoldásokkal jelentkezhetnek díjmentesen magyar vállalkozók, egyetemisták, startupperek. Czeglédi Tamás ötletgazda, a Blockchaineum egyik alapítója kiemelte, hogy a kriptovaluták világán kívül többek között az egészségügy, az oktatás és az adózás területén is hatékonyan alkalmazható a blockchain, amelynek technológiai fejlesztésében, az új megközelítések gyakorlati megvalósításában a hazai informatikai közösség nemzetközi szinten is élenjáró.

A teljes Kárpát-medencei régióra meghirdetett Block Knights Contest 2018 célja egyrészt az, hogy megismertesse a blokklánc technológia sokszínűségét, másrészt pedig, hogy teret adjon a legújabb, jövőbe mutató ötleteknek, megoldásoknak. A versenyben három tagú szakmai zsűri rangsorol majd, továbbá egy csapat közönségszavazással kerülhet be a döntőbe. A továbbjutott versenyzőknek mentorok nyújtanak szakmai támogatást projektjük fejlesztésében, kidolgozásában. A verseny döntőjét május 23-án rendezik majd meg a Blockchaineum 2.0 konferencián Budapesten, az Akvárium klubban. A fődíj és a további díjak értékes nyeremények lesznek.

A versenyre személyesen is lehet jelentkezni február 6-án a „Mi van a Bitcoin mögött?” elnevezésű tematikus eseményen, amelyen Czakó Borbála a Hungarian Business Leader Forum elnöke, Pataricza András a Budapesti Műszaki Egyetem egyetemi tanára, Anh Trinh Tuan a Corvinus Fintech Center vezetője, valamint Mérő László matematikus és Bod Péter Ákos közgazdász osztják meg gondolataikat a blokkláncról, a Bitcoinról és a jövő informatikai megoldásairól.

Adj hatalmat a többségnek, elnyomják a keveseket. Adj hatalmat a keveseknek, elnyomják a többséget

– mondta Alexander Hamilton, az Egyesült Államok első pénzügyminisztere még a 18. században.

„A blokklánc technológia képes újradefiniálni az intézményi struktúrákat és bizalmi viszonyokat egy jobb világért, amelyben a fent említett ideál megvalósulhat, és amelyben az átlagos emberek hangjai jobban hallhatók” – véli Trinh Anh Tuan társszervező, a Corvinus Fintech Center vezetője.

Az eseményre történő regisztrációs lehetőség 2018. február 6-án nyílik meg. További részletek a versenyről a szervezők weboldalán.

(MTI és VG.hu alapján)