Bitcoin Színes

Zuhan a Bitcoin, torlódnak és drágulnak a tranzakciók

A díjak és a várakozási idők az egekben, az altok fel-le ugrálnak, a Bitcoin Cash brutálisat emelkedett. Átrendeződés alatt áll a piac.

A Segwit2x felfüggesztésének hírére megbolydult a piac. Először a Bitcoin ért el egy pillanatnyi, majdnem 8000 dolláros rekordszintet, majd az onnan kiáramló pénz az altcoinokat indította meg emelkedő pályán; másfél nappal ezelőtt pedig mindkettőből elkezdett átáramolni a tőke a Bitcoin Cash-be. Ez a Bitcoin árfolyamán is meglátszik, a szerdai 7800 dolláros csúcshoz képest jelenleg 6300 dolláron áll. A Bitcoin Cash ellenben másfél nap alatt duplázott, a 600 dollár körüli szintről egészen 1300 dollárig lőtt ki.

A Bitcoin Bázis a lehetséges okokat belső piaci átrendeződéssel magyarázza:

Ha összehasonlítjuk a jelenlegi piacot egy egy héttel korábbi pillanatképpel, akkor látszik, hogy a bitcoin és a bitcoin cash piaci kapitalizációja és árfolyama együttesen nem változott jelentősen.

Ez pedig annak a jele lehet, hogy a jelenlegi árfolyammozgásokat nem a kriptopénz szektoron kívülről történő ki- vagy beáramló tőkemozgás okozza, hanem mindössze épp átrendeződik a kriptopiac.

Brutálisan drága és lassú lett a BTC

A csalódottság érthető, mivel a hard fork elmaradásával a méretezhetőség problémája nem oldódott meg, sőt egyre aggasztóbb jövőképet fest. A BCH hype által elszívott bányászkapacitás hatására a feldolgozatlan tranzakciók száma egy pillanat alatt az egekbe szökött, jelenleg épp 130.000 körül jár.

Ezzel egyenesen arányosan megnövekedett a tranzakciókért fizetendő ajánlott díj mértéke is, mely jelenleg 520 satoshi/byte, amely elképesztően magas összeg (egy átlagos, 226 byte-os tranzakció esetén kereken 2000 Ft). Aki nem, vagy kevés díjat fizet, azt azt kockáztatja, hogy tranzakciója napokat vesztegelhet feldolgozatlan állapotban az úgynevezett mempool-ban, melynek mérete éppen a 2017. májusi negatív „rekordokat” ostromolja (hacsak meg nem döntötte a cikk írásának ideje alatt).

A szakértők nyugtatnak

A különböző fórumokon a jelenlegi helyzetet sokan egyfajta „hatalomátvételnek” tekintik. Csabai Csaba kriptoblogger arra hívja fel a figyelmet, hogy jelenleg pontosan ugyanaz a forgatókönyv zajlik, mint az augusztusi fork kapcsán történt. Ilyenkor a legjobb, amit tehet az ember, hogy megpróbál valami más elfoglaltságot találni magának, mint a grafikonok folyamatos figyelése.

Kallós Péter kriptovlogger hasonló véleményen van, több videójában is kiemelte már, hogy ilyen események bekövetkezésekor ha teheti, mellőzi a Facebookot és az egyéb közösségi platformokat.