Bányászat

Brutális bányász lett az új AMD Radeon kártya

Az AMD RX VEGA 64 technikai paraméterei elképesztőek, minden szempontból bányászat céljára optimálisak. Újabb hiány a láthatáron?


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


2017 augusztusában a SIGGRAPH Capsaicin bemutatóján az AMD bejelentette az új RX VEGA 64 videokártya családot. Az első tesztek után a fórumokon már a bányászvilág új üdvöskéjeként üdvözölték az új belépőt. A PC Guru szerint az AMD zászlóshajója minden tekintetben mérföldekkel veri a mezőnyt; a teljesítménye, az ár/érték aránya és a fogyasztása is mind-mind alkalmassá teszik arra, hogy a bányászok új áldozata legyen.

A teszteken 40-44 MH/s körüli adatokat ért el, melyhez 130 W fogyasztás párosul. Ezek az értékek majdnem a duplái a „konkurens” kártyák adatainak, lényegesen kisebb fogyasztás mellett. Ha pedig hozzávesszük, hogy elméletben teljesíteni képes 72 MH/s maximumot is, akkor egészen elképesztővé válik a különbség.

Minden jel arra mutat, hogy újabb hatalmas hype várható, amely azzal járhat, hogy ismét elfogyhatnak a boltok polcairól a videokártyák, hacsak az AMD nem készült fel emelt gyártókapacitással az RX VEGA 64 premierjére.

További részletek olvashatók a PC Guru oldalán.

Kapcsolódó cikkünk: További drágulás várható a videokártyák piacán

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS