Bitcoin Blockchain Színes

Programajánló: Blockchainparty az erdélyi Drakula-kastélyban

Előtte kétnapos blokklánc-csúcstalálkozó a Ceaușescu által építtetett grandiózus beton­ko­losszusban, a bukaresti parlament épületében.

Nagy a készülődés a másfél hét múlva (2019. június 21–22.) megrendezésre kerülő romániai blockchain-csúcstalálkozóra, amely a legnagyobb délkelet-európai iparági konferencia kíván lenni, egy helyen összehozva a román közszférát, a politikai döntéshozókat, a fejlesztőket, a kutatókat, a vállalkozókat és a vezetőket, valamint a blockchain-ipar úttörőit.

A Romania Blockchain Summit rendezői szeretnék elérni, hogy a blockchain-technológia – mint a gazdasági és társadalmi fejlődés egyik legfontosabb lehetősége – minél inkább előtérbe kerüljön úgy Romániában, mint Európai Uniós szinteken. És keleti szomszédunknak bőven van fejlődési potenciálja a területen.

Legek

Az esemény sok szempontból grandiózusnak ígérkezik: a helyszín a bukaresti elnöki palota, a volt diktátor által megálmodott rekordméretű épület, mely a parlament jelenlegi helyszíne és a leglátogatottabb idegenforgalmi célpont is egyben.

A rendezvény előadóinak száma 81, köztük olyan neves személyiségekkel, mint például Mihai Alisie, az Ethereum társalapítója, vagy Livio Weng a Huobi Global vezérigazgatója. A kétnapos program a román Kommunikációs és Információs-társadalmi Minisztérium égisze alatt kerül megrendezésre.

A blockchain Románia és a román kormány számára rendkívül fontos téma, és beszélnünk kell a kialakuló technológia mindennapi életben történő felhasználásának fontosságáról

– hangsúlyozta Alexandru Petrescu szakminiszter. A rendezvényen a blokklánciparág képviselői mellett az Európai Blokklánc Szövetség is részt vesz.

Célok

  • A blokkláncipar számára új, kedvező jogi keret kialakítása a hatóságok és a kormány bevonásával;
  • Párbeszéd a román kormány, a szabályozó hatóságok és a magánszektor között a blockchain területén;
  • Viták lefolytatása és a legfontosabb kérdések megtárgyalása a technológiával kapcsolatban;
  • A blockchain-technológián alapuló projektek iránti keresleti és kínálati igények felmérése;
  • Üzleti partnerségek és sikeres projektek létrehozása az iparágban;
  • A román blokklánc-szakemberek informálása, tapasztalatcseréje;
  • Információs és szakértői konzultáció a tapasztalt befektetők és vállalkozók, valamint a terület új vállalkozói között;
  • A legígéretesebb blockchainstartupok értékelése és díjazása pitch-verseny keretében.

A romániai blokklánc- és kriptotechnológiának bőven van még hova fejlődnie, éppen ezért előremutató kezdeményezés ez a rendezvény, melyhez az érintettek nagy reményeket fűznek. Kívánunk nekik sok sikert a területen.

„Most jött el az ideje annak, hogy indítsunk egy átfogó vitát a jövőre nézve, a blokklánc-technológia kapacitását illetően. Alakítsuk át életünket, vállalkozásainkat több iparágban, és hozzuk azokat közelebb egymáshoz. Ösztönöznünk és támogatnunk kell azokat az innovatív technológiákat, amelyekhez bizalommal csatlakozhatunk, törekednünk kell arra, hogy biztosítsuk a digitális eszközök használatát mindenki számára, valamint találjunk új alkalmazásokat és felhasználási módokat, amelyek javíthatják mindennapi életünket és növelhetik vállalkozásaink versenyképességét” – jelentette ki, a román kormány kommunikációs és információs-társadalmi minisztere, Alexandru Petrescu.

„Az emberi társadalomban bekövetkezett nagy változások küszöbén állunk. A blokklánc nem csak egy technológia, hanem egy új módja az emberek összekapcsolásának, és egy radikálisan új és innovatív gazdaság és társadalom kialakításának. Románia pedig a humánerőforrások, a hagyományok és az infrastruktúra egyedi előnyei miatt nem nézheti ezt tétlenül. Merész álláspontot kell felvennünk úttörőként és innovátorként, mint regionális vezetők a növekvő blokklánciparban. Ahhoz, hogy biztosítsuk a fejlődést, össze kell fognunk, és együtt kell meghatároznunk azokat az előnyöket, amelyeket a blokklánc-technológia olyan sok helyi iparágnak hoz nap, mint nap. A Román Blokklánc Egyesület feladata a lakosság oktatása, a helyi blokkláncközösségek fejlesztése, valamint a döntéshozókkal folytatott párbeszéd előmozdítása” – mondta Armand Domuța, a Román Blokklánc Egyesület elnöke. (Bitcoin Bázis)

Drakula és a blokklánc

A kétnapos rendezvény +1. napja egy leleményes árukapcsolás gyümölcse: megvalósult ugyanis a blokklánc-technológia és az erdélyi vámpírlegendák összehozása egy fergeteges buli keretében.

Drakula gróf megrendezi blockchainpartyját erdélyi kastélyban. Valószínűleg még nem tudod, de a híres erdélyi gróf egy nagy blokkláncrajongó, és fontos titkos befektető is egyben

– áll a meghívóban. „Mostantól a nap elsötétedik. Bármi megtörténhet a sötétben, a telihold ezüst fénye alatt” – szól a folytatás.

Mit is mondhatnánk erre? To the Moon! És persze, hajrá Erdély!

(CoinColors | További részletek: Romania Blockchain Summit)