Tőzsde Színes

Botrány a Smart Crypto Note-nál: kihátrált a pénzügyi felelős

Kapzsi felelőtlenségnek tartja Vezér-Szörényi László azt a rendszert, mely élén nemrég még vezetőként agitált teljes mellszélességgel.


Cikkünket frissítettük!


A Németországból 30 év után, kifejezetten az SCN miatt hazatelepült banki szakember minden előzmény nélkül fújt visszavonulót, holott néhány nappal ezelőttig még a sokak által kétes megítélésűnek tartott rendszer egyik legfőbb vezetője és támogatója volt.

Olvasóink hívták fel rá a figyelmünket, hogy egyik napról a másikra nyom nélkül eltűntek a Smart Crypto Note (SCN) weboldaláról a Vezér-Szörényi Lászlóra vonatkozó utalások. Az oldalak archivált változatait a jelenlegiekkel összehasonlítva azonban tisztán látszódik, hogy mit is próbáltak meg eltüntetni:

Eredeti állapot Jelenlegi (módosított) változat
http://archive.li/w1YJX SCN heti aktualitások 2019. 11. hét
http://archive.li/CCXJd SCN heti aktualitások 2019. 10. hét
http://archive.li/cPn28 SCN – Információk első kézből

Még a képeket is lecserélték:

Forrás: smartcryptonote.com

 

A vezér visszavonul

Az ex-banki-informatikus közszereplő Facebook-oldaláról eltűntek az olyan korábbi, affiliate linkekkel gazdagon megtámogatott nyilvános bejegyzések is, melyekben az SCN-hez való csatlakozásra buzdította követőit. Jelenleg ez a nyilvános, április 15-ei bejegyzés fogadja a látogatókat:

A mai nappal befejeztem minden tevékenységet az SCN rendszerében. Döntésemet lelkiismereti okokból hoztam meg. A nevem a jövőben nem merülhet fel az SCN-nel kapcsolatban.

Forrás: Facebook

A dolog azért is roppant kellemetlen, mivel nem telt el még két hét sem a cég legutóbbi előadássorozata óta, melyen a banki szakember „Az SCN közgazdasági alapjai” címmel, szakmai igazgatói minőségében tartott fél órás beszédet. Az ezzel kapcsolatos videókat viszont pár nappal utána szintén mind egy szálig kigyomlálták az SCN hivatalos videocsatornájáról, szerencsére a kriptoközösség lelkes tagjai – jó érzékkel – rögzítettek a közelmúltban mindent, ami a céggel kapcsolatos, ezért a törölt videó továbbra is megtekinthető (pl. itt).

„Mi történt, Lacikám?”

Az ügyben rengeteg a kérdőjel, ezt természetesen Vezér-Szörényi követői közül is felvetették neki néhányan a közösségi platformon. Köztük volt Jakab István, a Viva Natura Televízió műsorvezetője is, aki pl. az alábbi kérdéssel fordult hozzá:

Mi történt Lacikám? Vegyük le a filmeket amit (sic!) erről forgattunk?

(Beszédes, hogy ezekben a körökben teljesen elfogadott egy korábbi, akár nagy nyilvánosság előtt terjesztett televízióműsort minden különösebb ok, indok, indoklás és következmény nélkül leszedni, eltávolítani, mintha az meg sem történt volna.)

Forrás: Facebook

Egy nappal később „az SCN üzleti és rendszertechnikai vezetője” egy újabb posztban már kicsit részletesebben, bár még mindig konkrétumok nélkül fejtette ki az ügy körülményeit. A váratlan távozás okaként arra hivatkozott, hogy „több olyan dolog merült fel” az SCN-nel kapcsolatban, amely összeegyeztethetetlen lett a szellemiségével. A rendszert emellett olyan súlyos kritikával is illette, mely szerint az „nem elsősorban az emberiség javát szolgálja”. (A posztban szereplő kiemelések tőlünk származnak.)


„Azt hiszem magyarázattal kell szolgálnom a döntésem miatt.
4 hónapon keresztül támogattam előadásokkal, segítettem tanácsokkal a SmartCryptoNote (=SCN) rendszerét. Most elhagyom az SCN-t, mert több olyan dolog merült fel vele kapcsolatban, amely összeegyeztethetetlen az én szellemiségemmel.
Az elején le szeretném szögezni, hogy továbbra is úgy látom, hogy a kriptodevizák létrehozása a megoldás az emberiség pénzügyi problémáira.
Ennek megvalósítására azonban nem minden cég, nem minden ember alkalmas. Kell egy bizonyos spirituális rálátás, emberséges hozzáállás, amely ha hiányzik, nem lehet tökéleteset alkotni.
Egy olyan rendszer, amely nem elsősorban az emberiség javát szolgálja, nem lehet számomra követendő megoldás.
A cég belső dolgairól nem kívánok nyilatkozni.
Sokak számára nyújt az SCN rendszere reményt pénzügyi problémák megoldására. Én nem szeretném ezt a reményt lerombolni, mindenki maga döntse el, hogy bízik benne vagy sem.
Én mindenesetre az időmet és az energiáimat más projektekbe akarom fektetni, olyanokba, amelyekkel jobban tudom szolgálni az emberiség felemelkedését.”

Forrás: Facebook

Vezér-Szörényi ezek után követői kérdéseire válaszolva még az alábbi – azóta már szintén törölt – mondatokat jelentette ki az SCN rendszeréről:

Forrás: Facebook

  • „SCN = Smart Crypto Note, számomra már csak a múlt.”
  • „1. kapzsiság 2. játék mások pénzével 3. felelőtlenség emberek, családok egzisztenciájával. Ennyi elég indok?”
  • „Az a rendszer, amely a létrehozói érdekeit, azok kapzsiságát szolgálja, a számomra nem alternatíva.”

Forrás: Facebook

De nézzük, mi is ez az egész őrület, amelyet annak [volt(?)] vezére is csak egy kapzsi csalásnak tart!

Mi a franc ez az SCN?

3 ország, 40-szeres megtérülés, 11.000 résztvevő – pörögnek a számok a Smart Crypto Note weboldalán. „Egy korai SCN kriptopénz befektetéssel később sokszoros nyereségre lehet majd szert tenni, ahogy láttuk azt a Bitcoin esetében is” – ígéri a magyar bejegyzésű Blockchain Solutions Zrt. Építs vagyont, regisztrálj, hozz 21 tagot, legyél mentor, fizess be pénzt; és lesz: ingyenpénz, csoportos görög utazás, mesés vagyonok – dióhéjban ennyivel le is fedhető az egész koncepció.

Forrás: smartcryptonote.com

„Kriptopénzből” sincs hiány: CoverNote, FReeHard (figyelem: nem a PornHub vadiúj coinja!), Hard, BitHard, CovercasH, CoverCoin, CoverStock – nem egy, hanem rögtön 7-féle kriptoeszköz, vagy legalábbis annak látszó tárgy. Teltházas rendezvények országszerte, 10 ezer feletti taglétszám, országos turné + Erdély, konferenciák, képzések, webkonferenciák. A gépezet teljes fordulatszámon üzemel.


Kapcsolódó: Így omlott össze egy nap alatt a BitConnect


Figyelmeztetés tucatnyi helyről

Pedig az SCN egy rendkívül aggályos kezdeményezés. Kriptorendszernek mondja magát, holott semmilyen elemében nem tekinthető annak. Az elmúlt hónapokban rengeteg figyelmeztetés látott napvilágot különféle szakértők, vagy éppen az MNB által.

A legnépszerűbb ezzel kapcsolatos írás talán a Bitcoin Bázis által publikált olvasói levél volt, amely kőkeményen leleplezte a szervezői hátteret, mindezt az interneten fellelhető, bárki számára publikus adatok alapján.

Az SCN mögött nincs semmilyen technológia, ami a kriptopénzekhez lenne köthető. Mindössze egy webiroda létezik, ahol a felhasználók megtekinthetik az értéktelen pontjaik számát

– fogalmazott a cikk, melyben az olvasói oknyomozásnak hála részletesen fény derült egyéb sötét információkra is. Többek között a vezérigazgató, Hugauf Árpád korábbi kétes MLM-ügyleteire, amelyek természetesen – és törvényszerűen, ahogy ilyen esetekben ez lenni szokott – kivétel nélkül mind bebuktak! A teljesség igénye nélkül rögzítsünk az utókor számára néhányat, melyek voltak ezek: Beonpush, CryptoGold, Kairos, Dascoin. A cikk megjelent a Ponzifigyelő blogon is.

Nem sokkal ezután jött a hír, hogy a Magyar Nemzeti Bank Piacfelügyelete is kiadott egy figyelmeztetést, melyben felhívták a figyelmet, hogy ez a társaság nem rendelkezik olyan engedélyekkel, melyekre hivatkozva pénzt gyűjthet, fektethet be vagy bármely más módon kamatoztathat.

Vigyázat, tömény spekuláció! […] Senki ne dőljön be ezeknek!

írta meg akkor a Ponzifigyelő blog, hozzátéve, hogy hasonló eljárás volt egyébként kb. egy évvel ezelőtt az Invia Worlddel kapcsolatban is.

Forrás: mnb.hu/figyelmeztetesek

A Bitcoin Bázis frappánsan így fogalmazta meg a helyzetet: „A Magyar Nemzeti Bank figyelmeztetések oldalára a napokban kerülhetett fel a társaság, méghozzá pontosan oda, ahova a legjobban passzol: a Bitconnect piramisjáték alá.”

Mi is szóltunk

„Se nem kripto, se nem pénz” alcímmel január 13-ai hírösszefoglalónkban az alábbi sorokkal figyelmeztettük követőinket:

Kriptoköntösbe bújtatott, ám valódi kriptotechnológiai háttér nélküli, szimpla piramisjátékra figyelmeztetett az elmúlt napokban több híroldal, köztük a Bitcoin Bázis és a Ponzifigyelő blog is. A jelek szerint a magyar vonatkozású Smart Crypto Note minden tekintetben piramisgyanús elemeket vonultat fel, ez a projekt hivatalos videóiból egyértelműen ki is derül. A Wikipédia nettó reklámra és független források hiányára hivatkozva nemrég törölte a céggel kapcsolatos szócikkeket.

Az utóbbi időben hazai viszonylatban is rendkívüli módon megszaporodtak a gyors meggazdagodást ígérő, blokklánc-technológia mögé bújtatott, átverésgyanús kezdeményezések, melyekkel kapcsolatban a CoinColors a már említett oldalakkal karöltve zéró toleranciát hirdet, a felhasználókat pedig fokozott óvatosságra intjük.

Figyelmeztetést adott ki az MLM Figyelő is:

Nem kell közgazdasági végzettség ahhoz, hogy kijelentsük azt a tényt: amit ígérnek az tisztán spekuláció!

– fogalmazták meg világosan a helyzetet, hozzátéve, hogy semmi garancia nincs az árfolyam jövőbeli növekedésére, ezért akár a teljes befizetett pénzünk elvesztésével is számolnunk kell.

A fentiek tekintetében különösen érdekes lesz figyelemmel kísérni ezt a projektet. A veszély valós; korábban már írunk róla, hogy nyugati szomszédainknál tavaly pl. 10.000 embernek okozott becslések szerint 100 millió eurós kárt egy kriptopénznek álcázott piramisjáték. A befektetőket az SCN-hez hasonlóan ott is szürreális hozamokkal vonzották be a rendszerbe.


Kapcsolódó: Tízezer áldozata van az osztrák kripto-piramisjátéknak


Frissítés, kiegészítés:

Cikkünk megjelenése után az általunk idézett, nyilvános Facebook-bejegyzések törlésre kerültek (először az egyik, majd néhány nap múlva a másik). Erre számítottunk, ezért írásunkat utólag kiegészítettük az elmentett képernyőképekkel. A jövőben is így fogunk eljárni minden hasonló esetben.

A cikk a tőlünk megszokott módon a korrekt tájékoztatás jegyében született, teljes egészében valós, megalapozott állításokat írtunk le vagy idéztünk. Nem tettünk mást, mint visszaidéztük a kilépett igazgató saját szavait, emellett összegyűjtöttük néhány, általunk mértékadónak számító véleményt.

Saját állításunk, mely szerint az SCN „aggályos”, illetve nem tekinthető kriptorendszernek, minimum helytálló, és a legenyhébb minősítési fokozatba tartozik (viszont igaz: aggályosnak nagyon is az, blokklánc pedig nincs mögötte). A végső döntés joga természetesen mindig az olvasó/befektető kezében van.


Cikkünket néhány napon belül folytatjuk, mivel újabb fejlemények várhatók! Olvasóinkat pedig arra kérnénk, hogy amennyiben bármilyen további információjuk van az üggyel kapcsolatban, osszák meg velünk elérhetőségeinken. Köszönjük!


(CoinColors | Special thanks: PonziKiller)