Blokklánc Színes

Blokklánc-startupot vett magának a Facebook

Nem a technológiára, hanem inkább a kis cégnél dolgozó kutatókra fájt a közösségimédia-óriás foga. A tranzakciók gyorsításán dolgoznak.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


A Cheddar értesülései szerint a Facebook felvásárolta a Chainspace-t, a University College London kutatói által alapított kisebb méretű blokklánc-startupot. A kiszivárgott információk alapján ezzel a lépéssel a közösségimédia-óriás elsősorban nem a cég által kínált termékeket és szolgáltatásokat, sokkal inkább a humánerőforrást kívánta megszerezni.

Hogy mennyire a csapat képességein és szakértelmén volt a hangsúly, elárulja az a tény, hogy míg a Chainspace-nél dolgozó 5 kutatóból 4 csatlakozott a Facebookhoz, technológiai elemet ennek ellenére egyet sem vásároltak fel – mondta el a Facebook szóvivője.


Kapcsolódó: Saját digitális pénzt fejleszt a Facebook


Blokklánc-skálázáson dolgoznak

A startup a blokklánc skálázhatósági problémáin dolgozott, nevezetesen a „sharding”, avagy a megosztás (több darabra particionálás, „szilánkosítás”) okosszerződésekben történő alkalmazásán.

Ugyanis míg számos blokklánctámogató a tranzakciók feldolgozásának biztonsága és megbízhatósága miatt dicséri a technológiát, sok támadás is éri azt, mivel jelenleg mégsem skálázható olyan hagyományos pénzügyi rendszerek szintjén, mint pl. a Visa vagy a PayPal.

Mi a sharding?

A sharding több hálózati gép feldolgozási teljesítményének párhuzamos működése, amelyek megosztják egymás között a tranzakciók ellenőrzésének munkaterhelését. A hálózatot automatikusan kisebb részekre, vagyis „szilánkokra” osztja, ezek közül pedig mindegyik egy kisebb méretű konszenzusprotokollt futtat.

A párhuzamos működésnek köszönhetően egy ilyen hálózat képes lenne több száz tranzakciót feldolgozni másodpercenként és apró egységekként, amely drasztikusan megnövelné a blokkláncalapú folyamatok skálázhatóságát.

Jelenleg a másodpercenként lebonyolítható tranzakciók száma (TPS) a Bitcoin hálózatán valahol 2 és 18 között van. A Visa ezzel szemben 2000, a PayPal pedig 115 tranzakció feldolgozására képes ugyanennyi idő alatt.

Facebook, az új kriptomunkáltató

2018 végén a Facebook öt új, blokklánccal kapcsolatos állást listázott karrieroldalán: két szoftverfejlesztőt, valamint adattudósokat és adatmérnököket keresnek, mindet a vállalat Kaliforniában található Menlo Park-i székházába.

2018 májusában már írtunk róla, hogy David Marcus, a Facebook Messenger projektvezetője létrehozott egy csapatot, „hogy megvizsgálják, hogyan lehetne a Facebookon a nulláról kiindulva legjobban kihasználni a blokkláncot”. Marcus egyébként korábban az amerikai Coinbase kriptováltó igazgatótanácsának is tagja volt.


Kapcsolódó cikkeink:
Mark Zuckerberg ismerkedik a kriptopénzekkel
Blockchainrészleget hoztak létre a Facebooknál


(CoinColors, a Contelegraph és a Cheddar alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS