Bitcoin Tőzsde

Egy szakértő 10% esélyt lát a Bitcoin ETF elfogadására

A VanEck ETF-beadványa veszélyben van, viszont számos bitcoin derivatíva indulhat majd el 2019 elején, többek között a Nasdaq-é is.

Az amerikai SEC jövő év február 27-ére halasztotta a VanEck és a SolidX Bitcoin ETF-beadványával kapcsolatos döntéshozatalt. A lépés várható volt, hisz 2018 a végéhez közeleg, a piac pedig hosszú ideje erőteljes medvetrendet mutat.

A bizottság úgy látja, hogy nagyobb idő szükséges a benyújtott törvényjavaslat elfogadásával vagy elutasításával kapcsolatos döntéshozatalra, így elegendő időt kell biztosítani annak megfontolására

– olvasható az SEC december 6-án megjelent nyilatkozatában.

Gabor Gurbacs, a VanEck digitáliseszköz-befektetési stratégiájának vezetője kifejtette meggyőződését azzal kapcsolatban, hogy a jóváhagyás már a küszöbön van.

Továbbra is „óvatosan optimisták”

Gurbacs a Cheddar hírportálnak kijelentette:

Biztosak vagyunk abban, hogy Amerikának szüksége van egy Bitcoin ETF-re. Úgy véljük, minden piacszerkezeti akadályt áthidaltunk, illetve minden követelménynek megfelelünk az árkalkulációval, a letétkezeléssel, az értékeléssel és a biztonságos megőrzéssel kapcsolatban, így tehát óvatosan optimisták vagyunk.

A SEC egyébként 2018-ban már többször is elhalasztotta a VanEck és a SolidX Bitcoin Trust ügyében történő döntéshozatalt.


Kapcsolódó: Rosszul tetted, ha az SEC döntés miatt adtad el a bitcoinod


A hatóság hozzáállása érthetően szigorú volt. 2018 augusztusában az ügynökség 9 benyújtott Bitcoin ETF-et utasított el, arra hivatkozva, hogy a kérelmezők nem tudták bemutatni, hogyan előznék meg a csalásokat és a piaci manipulációt.

Ez év júniusában, illetve 2017 márciusában szintén elutasították a Winklewoss fivérek, Tyler és Cameron kérelmét. Ennek ellenére a Gemini kriptotőzsde alapítói továbbra is biztosak abban, hogy már nincs messze a jóváhagyás.


Kapcsolódó cikkeink:
Felülvizsgálja az ETF-eket az SEC
Töretlen a Winklevoss fivérek Bitcoin-optimizmusa


10%-ra csökkent az elfogadás esélye

Az SEC múlt heti döntése nyomán egy jogi szakértő, Jake Chervinsky most azt állítja, hogy körülbelül 10 százalékos esélye maradt a jóváhagyásnak. Chervinsky volt az, aki már júliusban előrejelezte, hogy 2019 előtt senki ne várjon pozitív fejleményt, mivel az SEC nem fogja elkapkodni a VanEck / SolidX javaslatára vonatkozó döntését.

A szakértő most sokkal borúlátóbb, Twitter-bejegyzésében meg is indokolja, miért van veszélyben az ETF. A potenciális elutasítás legfőbb oka a piaci manipuláció:

Az SEC több dolgot is aggályosnak talált a bevezetéssel kapcsolatban, ezek közül a legfontosabb a piaci manipuláció kérdése volt.

Chervinsky szerint ez volt a fő oka annak is, hogy a Winklevoss testvérek ETF-javaslatát idén júliusban elutasították.

Nagy gond a piaci manipuláció

További nagy problémának nevezi meg, hogy az SEC még mindig nem tudja eldönteni, egyáltalán jogosult-e a kriptoügyekben történő döntéshozatalra:

A SEC legnagyobb problémája az, hogy nincs hatásköre a kriptotőzsdék felett, ezért nem kényszerítheti őket arra, hogy megadják a szükséges információkat a piaci manipuláció azonosítása és üldözése érdekében (pl. spoofing és wash trade).

Hatalmas probléma a wash trading

Egy jelentés szerint 6 milliárd dollárnyi lehet a hamis kereskedési volumen naponta(!) a kriptotőzsdéken. Ez alapján a Coin Market Cap top 100 kriptotőzsdéjének 70%-a hamis kereskedési volument (wash trading), sokszor akár 1000-szer nagyobb napi forgalmat publikál. A legtöbb hamis kereskedési volument produkáló tőzsde ugyanis a Coin Market Cap oldaláról kapja a látogatókat, ami ezért arra ösztönzi őket, hogy hamis volumenekkel előrébb rangsorolják magukat a listán. (További részletek a Bitcoin Bázis ezzel foglalkozó cikkében.)

Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy még ha az SEC el is utasítja a VanEck / SoldiX Bitcoin ETF-t, mindig van lehetőség a fellebbezésre. John Galt elemző pl. Chervinskyvel ellentétes állásponton van; ő úgy véli, hogy a februári döntésnek igenis pozitív eredménye lesz.

A BlackRock „kriptotörvényesítene”

A piac bennfentesei azonban megosztottak azzal kapcsolatban, hogy a Bitcoin ETF jó ölet-e. A szkeptikusok között szerepel többek között Larry Fink, a BlackRock – a világ legnagyobb vagyonkezelője és ETF szolgáltatója – vezérigazgatója is.

Korábban, már 2017 októberében is beszámoltunk róla, hogy a BlackRock szimpatizál a kriptoeszkökkel, bár fenntartásokkal kezeli, és addig nem is indítanak Bitcoin ETF-et, amíg a kriptó nem válik „törvényessé”.

Soha nem mondanám, hogy soha – ha törvényes lesz, akkor igen. Végső soron úgyis az kell majd, hogy a kormány is támogassa. Nem hiszem, hogy enélkül bármely országban is működne a dolog

– mondta Fink.

Azt is hozzátette, hogy aggályai vannak a lehetséges csalásokkal, a pénzmosással, valamint az adócsalással kapcsolatban, mivel a kriptoipar decentralizált, anonim és nagyrészt szabályozatlan. Elárulta, hogy amíg mindez nem változik meg, addig a 6,4 billió dollárt kezelő BlackRock nem indít kriptopénz alapú ETF-et.

Indul a Nasdaq Bitcoin Futures

Míg a VanEck az SEC döntésére vár, addig 2019 első negyedévében a világ második legnagyobb értéktőzsdéje, a Nasdaq égisze alatt elstartol egy újabb bitcoin határidős termék. Gabor Gurbacs azt mondta, hogy a vállalatok számos bitcoin derivatívát indítanak majd 2019 elején, beleértve egy „szabályozott kripto 2.0 határidős szerződést” is.

A Nasdaq a határidős kereskedésekért felelős bizottsággal (CFTC) is együttműködött annak érdekében, hogy biztosan megfeleljenek minden szabályozói követelmények. Ehhez hasonlóan a VanEck is „számtalanszor dolgozott együtt a CFTC-vel, hogy új felügyeleti és letétkezelési szabványokat vezessenek be”.

A CFTC, amely árucikként szabályozza a kriptopénzeket, eddig még csak két határidős kriptoterméket engedélyezett: az egyiket a Chicago Mercantile Exchange (CME), a másikat pedig a Chicago Board Options Exchange (CBOE) kérelmezte.


Kapcsolódó: A chicagói árutőzsde Bitcoin derivatíva elindítását tervezi


(CoinColors, a CCN, a Bitcoinost és a Bitcon Bázis alapján)