kripto.NEWS 💥 Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír)
A svájci Falcon Private Bank már tavaly felvette a kriptopénz befektetési lehetőséget portfóliójába, most pedig egy liechtensteini családi bank készül felzárkózni az úttörők sorába. A Bank Frick nemrég bejelentette, hogy ügyfelei számára azonnali hatállyal lehetővé tette öt kriptopénz kereskedését – számolt be róla a CaptainAltcoin.
A professzionális befektetők és pénzügyi közvetítők a Frick platformján keresztül Bitcoinba, Bitcoin Cashbe, Ethereumba, Ripple-be és Litecoinba fektethetnek be. A bank elmondta, hogy elsősorban intézményi, valamint tehetősebb magánügyfeleket céloz meg, akik euróval, amerikai dollárral és svájci frankkal vásárolhatnak.
A biztonság kiemelt szerepet játszik a bank kripto-szolgáltatásában. A hackerek és tolvajok elleni védelem érdekében a Bank Frick a kriptopénzeket hardver walleteken tárolja. Ezek fizikailag le vannak választva az internetről, és nem lehet kívülről hozzáférni a privát kulcsokhoz.
Szolgáltatásainkat a cégek egész Európában igénylik
– mondta Hubert Büchel, a bank ügyvezetője.
Állítása szerint a pénzintézet arra törekszik, hogy a kriptobankolást legalább ugyanolyan minőséggel vezesse ügyfelei számára, mint a hagyományos banki tevékenységeket.
(Köszönet: Crypto Oktatás)
kripto.NEWS 🔥 Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven)