Bitcoin Színes

Az aranyhoz hasonlítja a Bitcoint a PayPal társalapítója

Túlságosan is alábecsülik még a Bitcoint – mondta el a milliárdos vállalkozó, Peter Thiel, aki régóta nagy barátja a kriptopénznek.


 » kripto.NEWS « ⚡ Az összes kriptohír. Mostantól egy oldalon. Jó oldalon. 


Úgy látszik, nagy a rajongás a PayPal háza táján a Bitcoin iránt. Még augusztusban számoltunk be róla, hogy a PayPal korábbi igazgatója, David Sacks szerint a Bitcoin lehet az a világvaluta a jövőben, mely kiválthatja majd a bankrendszert. Sacks a CNBC-nek adott interjújában akkor párhuzamot vont a 2000-es évek elején alapított fizetési szolgáltató és a jelenlegi blokklánc iparág között. Ezzel egy időben jött a hír, hogy a Bitcoin piaci kapitalizációban megelőzte a PayPal-t.

Most a milliárdos vállalkozó és PayPal társalapító, Peter Thiel a szaúd-arábiai Rijádban megtartott Future Investment Initiative (FII) rendezvényen beszélt a kriptopénzekben rejlő lehetőségekről, melyet szerinte túlságosan is alábecsülnek – írta meg a Cointelegraph.

Régi barátja a Bitcoinnak

Peter Thiel a Bitcoin első támogatóinak egyike; már 2013-ban azt állította, hogy a kriptovalutának megvan a képessége arra, hogy megváltoztassa a világot. A PayPal társalapítók közül egyedüliként ismerte fel, hogy a Bitcoinnak megvan a képessége a „pénzügyi tér” kitöltésére. Régóta vallja a nézetet, mely szerint a jelenlegi pénzügyi világ szuverenitásának véges az ideje, és a kirptopénzekben rejlik a jövő. Egy, a Chicagói Egyetemen tartott beszédében elmondta, hogy a Bitcoinnak a PayPal-lal ellentétben sikerült saját valutát létrehoznia.

Virtuális arany

Peter Thiel hisz abban, hogy a Bitcoin lehetne a virtuális arany, és szolgálhatna egyfajta tartalék valutaként. Párhuzamba állította egymással az arany és a Bitcoin közös jellemzőit, mint például a korlátozott hozzáférhetőség és a bányászhatóság.

Ez olyan, mint egy lekötött formája a pénznek. Egy értékmegőrző, mint az arany. Ha a Bitcoin nem lesz az arany digitális megfelelője, nagy lehetőség marad kiaknázatlanul

– mondta. A többi kriptovalutával kapcsolatban viszont nem nyilatkozott túl lelkesen, ami csüggesztő lehet az altcoinok rajongói számára. (Érdekes lenne megtudni, mit szólhat a jelenleg tomboló „kripto-gold dömping” láttán.)

A herceg más véleményen van

Miközben Peter Thiel az optimista nézeteit fejtette ki Rijád városában a Bitcoin lehetőségeivel kapcsolatban, addig Alwaleed bin Talal milliárdos szaúdi herceg úgy gondolja, hogy a Bitcoin árfolyama hamarosan gyengülni fog, akárcsak az Enroné.

Enron Corporation

Az Enron – melyre Alwaleed bin Talal utalt nyilatkozatában – egy amerikai energiaipari cég volt, mely számviteli csalások sorozata miatt 2001-ben csődöt jelentett, és az árok szélén hagyott több millió befektetőt. (Bitcoin Bázis)

Habár a bitcoinnal való kereskedés nem tiltott Szaúd-Arábiában, a helyi pénzügyi hatóság figyelmeztette az embereket a kriptovalutával történő befektetés veszélyeire. Egy biztos: a Közel-Kelet hemzseg a milliárdosoktól, és ha Peter Thielnek sikerült meggyőznie párat közülük, hogy olajdollárjaikat a bitcoinba fektessék, a kriptopénz árfolyama még nagyobb lendületet kaphat a közeljövőben.

 » kripto.NEWS « ⚡ Az összes kriptohír. Mostantól egy oldalon. Jó oldalon. 

kripto.NEWS