Színes

Hasít a Revolut: még az idén belépnek az amerikai piacra

Új alapokra helyezték együttműködésüket a Mastercarddal is. Felkészül: Latin-Amerika, Szingapúr, Japán, Ausztrália és Új-Zéland.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Még egy hónap sem telt el azóta, hogy a Revolut szeptember végén bejelentette: új megállapodást kötnek a Visával, a két fél globális üzleti terjeszkedésének elősegítése érdekében. A Visa márkanevét, széleskörű jelenlétét és globális elfogadási hálózatát kiaknázva a Revolut immár öt újabb régióban, 24 új piacot elérve jelenhet meg termékkínálatával, összesen 56 piacon. A megállapodás értelmében a Revolut globális terjeszkedése során elsődlegesen Visa márkájú kártyákat fog kibocsátani.


Kapcsolódó: Főállású kriptovaluta-szakembert keres a Visa


Új alapokon a Mastercarddal is

A Mastercard és a Revolut néhány napja közös sajtóközleményben jelentették be együttműködésüket, melynek keretén belül még az év végéig Revolut-kártyákkal árasztják el az amerikai piacot. Mint hangsúlyozzák, ez a partnerség egy olyan terjeszkedésnek a része, amely lehetővé teszi a Revoltut számára, hogy a későbbiekben bármely más ország piacán is megjelenhessen, ahol a Mastercard elfogadott. A Mastercard erős kapcsolatokat ápol a Revoluttal, annak 2015-ös elindulása óta.

A két cég korábban már számos pénzügyi szolgáltatást vezetett be Európa-szerte, a napi szintű pénzügyek kezeléstől kezdve a devizaváltási szolgáltatásokig. Európán kívül a megállapodás lehetővé teszi a Revolut számára, hogy véghez vihesse globális szintű ambícióit. Ezek elsősorban az amerikai fogyasztók számára történő pénzügyi szolgáltatásnyújtást fedik le, év végéig pedig elindulhatnak a Revolut első, az amerikai piacra szabott megoldásai. A globális terjeszkedés jóvoltából a Revolut így olyan piacokon is megjelenhet, mint az ázsiai csendes-óceáni térség vagy Latin-Amerika: Ausztrália, Szingapúr, Japán, Új-Zéland, Brazília és Mexikó.

Világhódító fintechforradalom

Nikolay Storonsky, a Revolut alapító-vezérigazgatója kijelentette: „A Revolut kezdeti partnereként a Mastercard mindig is nagy mértékben hozzájárult a sikereinkhez. Ez a megállapodás lehetővé teszi számunkra, hogy elérjük ambiciózus céljainkat, és innovatív pénzügyi és fizetési megoldásokat szolgáltathassunk az embereknek világszerte” – mondta, majd hozzátette:

Az Egyesült Államokban való elindulás nagy mérföldkő lesz a számunkra. Örömünkre szolgál, hogy a Mastercard társunk lesz a piacra való belépésünkkor.

Michael Miebach, a Mastercard termékvezetője elmondta: „A Revoluttal való több mint 4 éves együttműködés után örülünk, hogy a kapcsolatok tovább növekednek, és globális ambícióink célt érnek. A Revolut sikere, és az új piacokra való belépés gyorsasága ékes bizonyítéka a fintechek iránti elkötelezettségünknek. A Revolut terjeszkedése emberek milliói számára teszi lehetővé világszerte, hogy a Mastercard globális elfogadottságát és a Revolut úttörő pénzügyi szolgáltatásait egyszerre használhassák ki.”

Az együttműködés keretén belül a Revolut integrálja termékeiben és megoldásaiban a Mastercard néhány legújabb technológiáját, pl. a Mastercard Send platformot. A Mastercard csak Európában több mint 60 digitális bank és fintech partnerének számít, amely szám az elmúlt két év alatt megduplázódott. Mindez igazolja azt a stratégiát, hogy a fintechekkel azok megalakulásától kezdve együtt kell működniük. A Mastercard Start Path, amelyhez a Revolut 2016-ban startupként csatlakozott, egy díjnyertes program, amely lehetővé teszi, hogy a technológiai startupok egy későbbi fázisban gyorsan bővüljenek a Mastercard technológiájához, megoldásaihoz, szakértelméhez és globális partnerkapcsolataihoz való hozzáférés révén.


Kapcsolódó: Anonim blokkláncon dolgozik a Mastercard


Választható a Visa és a Mastercard?

A Revolut üzletpolitikája szerint az applikáción belül jelenleg még nem változtatható meg a virtuális kártyák típusa, és a kiküldött fizikai kártya sem. Így fogalmaznak: „A tartózkodási helyedtől függ, hogy milyen rendszerű kártyát kapsz, te nem tudod megválasztani. A Visa és a Mastercard egyaránt használható az interneten és virtuálisan is a világon mindenhol, ahol elfogadják a kártyás fizetéseket. Nagyon ritkák azok a helyek, ahol az egyiket elfogadják, de a másikat nem.”

A Mastercardról

A Mastercard egy technológiai vállalat, globális fizetésfeldolgozó hálózatuk több mint 210 országban köti össze a fogyasztókat, pénzügyi intézeteket, kereskedőket, kormányokat és vállalkozásokat. A Mastercard célja, hogy termékei és megoldásai mindenki számára egyszerűbbé, biztonságosabbá és hatékonyabbá tegyék az olyan mindennapi kereskedési tevékenységeket, mint a vásárlás, utazás, vállalatirányítás vagy pénzkezelés.

A Revolutról

A Revolutot a nagy bankok digitális alternatívájaként 2015 júliusában indította Nikolay Storonsky és Vlad Yatsenko, a Credit Suisse és a Deutsche Bank két volt befektetési bankára. A fintech cég olyan szolgáltatásokkal csábította magához a felhasználókat, mint a külföldre történő, bankközi árfolyamon való pénzküldés, költségmentes devizaváltás, kriptopénzváltó és egyéb spórolási megoldások. A vállalat Európa-szerte 7 millió felhasználót tudhat magáénak.


Kapcsolódó: Hamarosan bank lehet a Revolutból


A CoinColors egy kriptotechnológiai híroldal, nyomon követjük a fintechvilág színes történéseit. Kövess minket a Facebookon és a Twitteren, hogy ne maradj le a Revoluttal kapcsolatos legújabb hírekről és újdonságokról!


(CoinColors)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS