Gazdaság

Felfoghatatlan összeget pumpálnak a világgazdaságba

Videokonferencián keresztül tartottak rendkívüli virtuális csúcstalálkozót a G20-országok. Mutatjuk, miről döntöttek a világ vezetői.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Az új típusú koronavírus-járvány elleni intézkedések összehangolása érdekében a mai napon rendkívüli virtuális csúcstalálkozót tartottak a G20-országok. A világ 19 legnagyobb gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó csoport ülésén Szaúd-Arábia volt az elnöklő.

Az Abdel-Azíz Szalmán szaúdi uralkodó által levezetett ülésen többek között Spanyolország, Jordánia, Szingapúr, Svájc, illetve az ENSZ, a Világbank, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetői is rész vettnek, ahogy például az Afrikai Unió, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) is képviseltette magát.

5 ezer milliárd dollár

A rendhagyó találkozó végén a felek bejelentették, hogy 5 ezer milliárd dollárral (1,6 milliószor 1 milliárd, vagyis 1,6 billiárd forintnak megfelelő összeggel) próbálnak majd segíteni a világgazdaságnak, ezzel is csökkentve a járvány súlyos gazdasági hatásait. A közös nyilatkozatban az alábbiakat is megfogadták:

  • A vezetők „határozottan elkötelezték magukat abban, hogy egységes frontot képviseljenek e közös fenyegetéssel szemben”;
  • Vállalták, hogy „minden szükséges egészségügyi intézkedést” megtesznek az emberek, különösen a legkiszolgáltatottabbak védelme érdekében;
  • Megígérték, hogy megosztják a vírus elleni küzdelemmel kapcsolatos kutatásaikat, és növelik az orvosieszköz-gyártási kapacitásaikat;
  • A vezetők megpróbálnak „minden rendelkezésre álló politikai eszközt felhasználni a járvány okozta gazdasági és társadalmi károk minimalizálása érdekében”;
  • Az országok pénzügyminiszterei és jegybankelnökei együtt fognak dolgozni bejelentett gazdasági cselekvési terv kidolgozásában;
  • Együtt fognak működni annak érdekében, hogy a kereskedelemben – különösen a gyógyszerellátásban – ne lépjen fel zavar;
  • Támogatják a fejlődő és a legkevésbé fejlett országokat – különösen Afrika országait és a kisebb szigetállamokat –, ahol az egészségügyi rendszerek és a gazdasági lehetőségek korlátozottabbak;
  • Azt is vállalták, hogy szükség esetén segítséget nyújtanak a polgárok hazatelepítéséhez;
  • Végül, a G20 vezetői kijelentették, hogy „készek lesznek azonnal reagálni és megtenni az összes szükséges további intézkedéseket”.

António Guterres ENSZ-főtitkár tegnap „háborús időkben használatoshoz” hasonló intézkedéscsomag elfogadására szólította fel a G20-akat, valamint „azonnali és globális tűzszünetet” kért „a világ minden szegletében”, hogy az „életünk valódi harcára” tudjunk összpontosítani.

Szerinte rendkívül fontos lesz komoly, dollártrilliókban mérhető gazdaságösztönző lépéseket foganatosítani. Hozzátette, megfelelő reakció híján „apokaliptikus léptékű, mindenkit érintő világjárvány alakulhat ki”.


Kapcsolódó: Nyakló nélkül nyomtatja a dollárt a Fed


(CoinColors, az MTI és a BBC alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS