Altcoinok Színes

Sorra hátrálnak ki a nagy cégek a Facebook-pénz mögül

Nagy bajban a Libra, elkezdtek kihullani mögüle a támogatók. A PayPal után a Mastercard, a Visa és az eBay is azt mondták: köszi.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Egymás után jelentik be az óriáscégek, hogy nem támogatják tovább a Facebook kriptopénzét, a Librát. Az elmúlt napokban a Mastercard, a Visa, az eBay, a Stripe és Mercado Pago fizetési cégek léptek ki a Facebook-vezette Libra Associationből.

Először a Mastercard

Bombaként robbant a hír a Mastercard visszalépéséről, majd a Financial Times kiderítette, hogy az eBay és a Stripe is felfüggeszti a Libra kriptopénzprojektjével kapcsolatos terveit, mindezt nem titkoltan politikai nyomásra hivatkozva. A PayPal már korábban, a hét elején hátrált ki a támogatók közül. A Mastercard szóvivője a CoinDesknek megerősítette, hogy a vállalat nem vesz részt a kezdeményezésben:

A Mastercard úgy döntött, hogy egyelőre nem lesz a Libra Association tagja

– jelentették ki közleményükben, konkrét indoklást viszont nem adtak. Hozzátették, hogy saját stratégiájukra fókuszálnak inkább, emellett viszont a Libra törekvéseit továbbra is figyelemmel kísérik majd.

A Visa szóvivője szó szerint ugyanazt nyilatkozta, mint a Mastercard, vagyis hogy úgy döntöttek, egyelőre nem csatlakoznak a Libra Associoationhöz.

A Visa Libra iránti érdeklődése abbeli meggyőződésünkből ered, hogy a jól szabályozott, blokkláncalapú hálózatok még több ember számára terjeszthetik ki a digitális fizetések biztonságosságát, főleg a feltörekvő és fejlődő piacokon.

– jelentették ki. Mint elmondták, végső döntésünk többféle tényezőtől függ majd, szeretnék például, ha az egyesület teljes mértékben megfelelne a szabályozói elvárásoknak.

eBay, Stripe, Mercado Pago

Az eBay egy szóvivője a Financial Timesnak elmondta, hogy a vállalat tiszteletben tartja ugyan a Libra Association vízióját, mégis jelenleg inkább saját ügyfelei fizetési élményére fókuszál. A Stripe megerősítette, hogy vállalatuk szintén visszalép. Hozzátették:

A Stripe támogatja azokat a projekteket, amelyeknek célja, hogy az online kereskedelmet még több ember számára tegyék elérhetővé világszerte. A Librának megvan ez a potenciálja.

„Továbbra is szorosan nyomon követjük annak fejlődését, és nyitottak maradunk a Libra Associoationnel való jövőbeni együttműködésre is” – jelentették ki. A Mercado Pago szóvivője úgy fogalmazott, hogy a vállalat kész újraértékelni a Librát, amennyiben „nagyobb fokú egyértelműség” lesz a projekt körül.

A többiek még kitartanak

A Libra Association első hivatalos összejövetelére jövő héten kerülne sor, ahol a maradék 23 tagnak – beleértve a Facebookot és Calibra nevű leányvállalatát – alá kellene írnia a csoport alapító okiratát. A Facebook szóvivője pénteken megerősítette, hogy a találkozó a tervek szerint meg fog valósulni.

Bár a szövetség eredeti bejelentése 28 tagot sorolt fel, ezek a tagok eddig mindössze egy nem kötelező jellegű szándéknyilatkozatot írtak alá. A non-profit Kiva és Mercy Corps, az Andreessen Horowitz (a16z) kockázati cég, a kriptoletét-kezelő Anchorage, valamint a Xapo tárcaszolgáltató mind megerősítették, hogy szándékukban áll a Libra Associationben maradni.

Hatósági kifogások

A Facebook 2019 júniusában rántotta le a leplet a Libráról, de már 2018 végén lehetett hallani a tervekről (írtunk is róla). Az ambiciózus projektet úgy jelentették be, mint ami több mint egymilliárd olyan személy számára is nyújtana banki szolgáltatásokat, akiknek jelenleg nincs hozzáférésük pénzügyi rendszerhez. A projekt ennek ellenére világszerte azonnali kifogásokkal találta magát szemben. Német és francia politikusok pl. az indulás ellen szavaztak.

Az amerikai Maxine Waters képviselő halasztást kért a fejlesztést illetően, amíg a projekt szabályozói akadályai nem hárulnak el. Legutóbb Brian Schatz és Sherrod Brown amerikai szenátorok írtak levelet a Stripe a Visa és a Mastercard számára, figyelmeztetve őket arra, hogy a Libra megjelenése problémát okozhat a globális pénzügyi rendszerben. Hozzátették, hogy projektben való részvételük fokozott szabályozói vizsgálatot eredményezhet saját vállalkozásukon belül is.

A Facebook-vezérigazgató Mark Zuckerbergnek egyébként még ebben a hónapban a Maxine Waters által elnökölt House Financial Services Committee előtt kell megjelennie a kongresszusban, ahol az amerikai törvényhozók jelenlétében fogja megvédeni a Libra-projektet.


Kapcsolódó: EU-s szinten tiltanák a Librát


(CoinColors, a CoinDesk alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS