kripto.NEWS 💥 Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír)
A G20-ak által létrehozott Pénzügyi Stabilitási Bizottság (Financial Stability Board, FSB), egy több mint húsztagú, globális kormányközi testület, amely egy közelmúltban kiszivárgott jelentés szerint úgy ítélte meg, hogy a kriptopénzek nem jelentenek veszélyt a világgazdaságra. Az értékelésnek első és közvetlen kihatása Indiára lehet, melynek jegybankja szintén tagja a bizottságnak, és az állásfoglalást is ők „kotyogták ki”.
Nincs veszély
Miközben a kriptotél lassan a kora tavaszba fordulás nyomait mutatja, 2019 hozhat néhány jó hírt az indiai kripto-ökoszisztéma számára is. A Reserve Bank of India (RBI), az ország jegybankja által kiszabott kedvezőtlen szabályozások ugyanis a közelmúltban számos ágazatbeli vállalkozást kényszerítettek arra, hogy felhagyjanak tevékenységükkel, vagy végleg lehúzzák a redőnyt. Az RBI múlt heti jelentése azonban új reményt adhat az ország kriptoszférájának, mivel most meg enyhülni látszik a digitális eszközökkel kapcsolatos álláspontjuk.
Ráadásul az indiaiak révén most betekintést nyerhettünk a svájci központú Pénzügyi Stabilitási Bizottság állásfoglalásába is, mely szerint a digitális valuták nem veszélyeztetik a világgazdaságot. A tanács, amelyet 2009-ben, a 2008-as gazdasági világválság hatására hoztak létre, a G20-országok pénzügyminisztereit és jegybankelnökeit foglalja magában. A bizottság értékelése azért került reflektorfénybe, mert az indiai RBI egy múlt héten megjelent jelentésében idézte az ügynökség által kiadott dokumentumot, mely szerint a kriptoeszközök jelenleg nem jelentenek kockázatot a globális gazdaság stabilitására.
Enyhülhet az indiai szigor
Ezzel együtt India jegybankja enyhítheti álláspontját a kriptopénzekkel kapcsolatban. Még ha ezek az állásfoglalások nem is feltétlenül kötelező érvényűek az összes FSB-tagországra, rendszerint igyekeznek figyelembe venni azokat, a globális normák betartása érdekében – mondta el az esettel kapcsolatban a Quartz. Ennek tudatában a jelentést máris örömmel fogadta az indiai kriptoközösség, reményekkel tekintve az elkövetkező hónapokra.
Mint ismeretes, India jegybankja egy ideje meglehetős szigort alkalmazva próbálja a kriptohasználatot korlátozni. Az ország összes bankjának megtiltotta például, hogy szolgáltatást nyújtsanak az ágazaton belül tevékenykedő vállalkozásoknak.
A vállalkozások és kereskedők közben a tiltás helyett az iparág szabályozásának szükségességét sürgetik. Állításpontjuk szerint a jelenlegi helyzet a visszaéléseket erősíti. 2018. december 28-án Pon Radhakrishnan, az ország pénzügyminisztere azt mondta a parlament alsóházának, hogy az ország még mindig nem szabott határidőket az ágazat szabályozásával kapcsolatban.
Van, aki pont ennek örül. Nischal Shetty, a WazirX indiai kriptováltó vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a szabályozás hiánya nem feltétlenül rossz. Ő úgy látja, hogy ez a kvázi-szabályozatlanság állapota még mindig jobb, mintha a totális tiltás veszélye fenyegetne.
Végszónak a CryptoSlate megjegyzi: a kriptopénzek támogatói talán azt szeretnék, hogy a digitális valuták egy nap majd felváltsák a fiat pénzeket. Eddig úgy tűnik, hogy a G20-ak ettől jelenleg nem nagyon félnek. Ez talán még több időt ad a kriptónak, hogy tovább fejlődjön, a már meglévő gazdasági keretretek között.
Kapcsolódó: Krimibe illő fordulatok az indiai BitConnect-nyomozásban
(CoinColors, a CryptoSlate alapján)
kripto.NEWS 🔥 Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven)