Altcoinok Bányászat

Kulcsfontosságú mérföldkövet lépett át a Cardano hálózata

Az egyik legígéretesebb közösségi kriptopénz, az ADA most valóban közösségivé vált: sikeresen menetel a teljes decentralizáció felé.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


2020 (és talán 2021) slágerkriptopénze, a Cardano néhány napja teljesen decentralizált üzemmódban működik – legalábbis a blokklánc blokkjainak a „gyártása” mindenképpen így történik. Hét hónapos, a platform optimalizálását célzó kemény munka után a Cardano-blokkok generálása immár teljes egészében a közösség, vagyis a poolüzemeltetők (stake pool operators, SPO) kezében van.

Az IOHK, a platform mögött álló alapítvány innentől már nem vesz részt a blokkok létrehozásában, így „a Cardano az egyetlen, valóban közösségi üzemeltetésű hálózat” a kriptopiacon – fogalmazott a CryptoSlate.

A sikeres decentralizáció

A Shelley tavaly júliusi elindulásával a Cardano rendszere megkezdte a teljes decentralizáció felé vezető utat. Ennek elérése azonban jelentős erőfeszítéseket és gondos optimalizálást igényelt. Több mint hét hónap kemény munka után, március 31-én 21:44:51-kor (UTC) a hálózat sikeresen decentralizálódott.

Az IOHK sajtóközleményében elmondta, hogy innentől kezdve a blokklánchálózat teljes egésze a 2000 közösségi poolüzemeltető, úgynevezett stakeoperátor kezében van. Az IOHK ezentúl kizárólag a hálózat alapjául szolgáló protokollokon dolgozik tovább.

Miért annyira fontos a decentralizáció?

A mindenek felett álló centralizáció mára teljesen megváltoztatta az erőviszonyokat. Az emberek helyett olyan vállalatok kezében van a globális információs monopólium, mint pl. a Facebook és a Google. Káros tevékenységük megkérdőjelezhetetlen. Vitathatatlan, hogy piaci pozícióik által ezek a gigacégek amolyan központosított hatóságokként adat-hegemóniát élveznek fogyasztóikkal szemben.

A decentralizáció ennek a hatalomkoncentrációnak és az ezzel járó kockázatoknak az ellenszere. A decentralizáció felhatalmazza az egyént a döntések meghozatalára, visszaadja a személyes adatok tulajdonjogát oda, ahová tartozik, a hatalmat megosztja, és lehetővé teszi a hálózat minden résztvevőjének (jelen esetben az ada birtokosának) a stake, ezáltal pedig a véleményformálás lehetőségét.

Az alapítvány szerint ez jelentős pillanat volt Cardano teljes decentralizációjának folyamatában, amely végül nemsokára meg fog valósulni mind az irányítás, mind a fejlesztés terén is. Aparna Jue, az IOHK termékigazgatója szerint ez a technológiai módosítás a poolokat üzemeltető közösség együttműködésének köszönhetően vált kiszámíthatóvá és zökkenőmentessé.

Ez egy kulcsfontosságú mérföldkő a Cardano fejlődésében, mivel ez az első komponense az irányítás közösségnek történő átadásának. Ez egy folyamat, amely az év hátralévő részében is folytatódik

– fogalmazott.

A távolabbi tervek között van a peer-to-peer hálózat decentralizációja, valamint a fejlett irányítási funkciók bevezetése, ezután pedig az egész rendszer vezérlésének teljes átadása a Cardano-közösség számára.

A decentralizáció három pillére

Az IOHK kifejtette, hogy a hálózat végleges decentralizálása három pilléren nyugszik, ezek pedig a blokkgyártás, a hálózatépítés és az irányítás. Ezen fogalmak szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és szinergikusan kell együttműködniük a teljes decentralizáció megteremtése érdekében.

A Cardano 2019-es Testnet-kísérlete bebizonyította, hogy a blokkláncplatformot megbízhatóan fenn tudja tartani a közösség által működtetett stakingcsomópontok hálózata. „Az eredmények igazolták a kezdeményezés életképességét” – írják. Jelenleg 2000-nél is több ilyen csomópont végzi a rendszer fenntartását, ennek köszönhetően valósult meg a mostani mérföldkő.

Mivel az IOHK most teljesen kivonult a blokkgyártásból, a következő lépés, amelyet kezelni kell, a peer-to-peer hálózatépítés megvalósítása. Bár ezt a Shelley-vel már tesztelték, a funkció még hibrid fázisban van, és a következő hónapokban fogják továbbfejleszteni. A cél itt a földrajzilag elosztott rendszerek összekapcsolása a biztonságos és robusztus blokkláncplatform biztosítása érdekében.

A legutóbbi Goguen-frissítés már lehetővé tette a natív tokenek létrehozását a Cardanón belül. A Project Catalyst lényegében a Voltaire előfutára, a hálózat azon fázisa, amely bevezeti az on-chain-szavazást. Ezáltal pedig megvalósul a decentralizált döntéshozatal: legyen az fejlesztés vagy egyéb szoftverfrissítés, a rendszer lehetővé teszi a nyílt, tisztességes szavazást a rendszer- és protokollfejlesztésekről szóló döntésekről.

Nincs megállás

A Cardano egy robusztus, ugyanakkor rugalmas, a jövőbeni növekedéshez alkalmazkodó hálózat kíván lenni – a rendszert fejlesztő nemzetközi közösség pedig mindent megtesz ennek elérése érdekében. Egy decentralizált, közösségi üzemeltetésű hálózat, egy teljesen új pénzügyi ökoszisztéma bontakozik ki a láthatáron.

Jó úton vagyunk

– zárul a Cardano közleménye.


Kapcsolódó: Cardano staking – ezt kell tudnod 2020 slágerkriptopénzéről


(CoinColors, a CryptoSlate és az IOHK alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS