kripto.NEWS 💥 Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír)
Augusztusban a Wall Street gurujai rendesen beindultak; csak úgy röpködnek a célárak 10 ezertől 1 millió dollárig. Michael Novogratz Ex-Fortress menedzserről akkor azt írtuk, hogy kriptopénzben tartja vagyona 10%-át, 2022-re pedig 5 trilliós piacot vizionál.
Aztán jött kedvencünk Jamie Dimon, a JPMorgan főnöke, aki páros lábbal szállt bele Bitcoinba, majd alkalmazottai a háta mögött vették halomra a Bitcoin-kötvényeket, erre ő kripto-stop fogadalmat tett, melyet 1 napig sem tartott be.
Azóta megszaporodtak az események. Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezérigazgatója például a Twitteren a Bitcoint ahhoz jelentőségteljes időszakhoz hasonlította, mint amikor az aranyat felváltotta a papírpénz.
A Morgan Stanley vezérigazgatója, James Gorman szerint a Bitcoin több mint egy futó hóbort, bár ő nem fektetett bele, és spekulatívnak valamint kockázatosnak tartja. A blockchain technológiát viszont nagyra értékeli.
Nem volt ennyire elnéző kollégája, a szintén Morgan Stanley-s James Faucette. Az elemző korábban „spekulánsok beteg gyereke”-ként jellemezte a Bitcoint és az elfogadottságának a csökkenését vizionálta, nem tudni mire alapozva.
Az mfor.hu megemlíti Warren Buffett milliárdost, aki két éve még délibábnak tartotta a Bitcoint, befektetési eszközként sem hitt benne, valamint senkinek sem javasolta. Érdekes lenne megtudni a jelenlegi véleményét.
Spekulatív eszköznek tartja a Bitcoint a világ legnagyobb hedge fundjának, a Bridgewater Associates-nek az alapítója, Ray Dalio. A Bitcoin szerinte egy lufi, ami előbb-utóbb ki fog durranni és amelybe nem tanácsos befektetni.
A New York-i BlackRock befektetési alap vezetője, Larry Fink személy szerint nagyon hisz a kripto-eszközökben, hatalmas lehetőséget látva bennük. „Kripto” helyett inkább a „digitális valuta” kifejezést szereti és aggódik a pénzmosás miatt.
Az amerikai központi bank, a Federal Reserve korábbi elnöke, Ben Bernanke szerint a Bitcoin el fog bukni a jövőben, nem alkalmas fizetőeszköznek, az árfolyam pedig teljes mértékben spekuláció – írta meg a Bitcoin Bázis. Mindezt a volt Fed-elnök egy Ripple-konferencián jelentette ki.
Néhány nappal ezelőtt Mario Draghi EKB elnök ismét véleményt nyilvánított a kriptopénzekről. Most azt mondta, hogy szerinte nem elég kiforrottak a szabályozáshoz, nemrég viszont kifejezetten azt hangoztatta, hogy nincs is hatáskörük felette.
A bevezetőben említett Fortress alapkezelő Michael Novogratz szeptemberben bejelentette, hogy egy 500 millió dolláros alapot indít, amely kifejezetten kriptopénzekre fog specializálódni – olvasható a Portfolio oldalán.
A 80-as évek óta opciókereskedéssel foglalkozó Paul Bordsky, a Pantera Management-tel együttműködve pedig úttörő kíván lenni a kripto-alapkezelésben, ezért egy 300 milliós alapot indítottak, mely ICO kibocsátásba is fektetni fog.
És végül, de nem utolsó sorban az IMF vezetőjével, Christine Lagarde-del zárjuk a sort, aki néhány hete hosszú előadásában meglepő őszinteséggel és részletességgel beszélt a digitális pénzek szép új jövőjéről, beleértve a kriptobotok vezérelte törvényhozás és monetáris politika érdekes vízióját.
Ha ilyen aktivitással foglalkoznak majd a jövőben is a vezetők a kriptopénzekkel, akkor valószínűleg nem fogunk unatkozni.
Az összefoglaló az mfor.hu, a Bitcoin Bázis és a Portfolio,
valamint a CoinColors saját gyűjtése alapján készült.
kripto.NEWS 🔥 Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven)